Vízügyi Közlemények, 1967 (49. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

A II. TISZAI VÍZLÉPCSŐ ÁRVÍZI ÁRAMLÁSTANI VIZSGÁLATA DR. HANKÓ ZOLTÁN—AKANTISZ ZSUZSANNA 1 1. Revezetés Az OVF Vízügyi Tervező Vállalat az 1964. év elején megbízta a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetet, hogy végezzen modellkísérletet a 11. Tiszai Vízlépcső műtárgyainak kialakításával kapcsolatban. Korábban már végeztünk kismintavizs­gálatokat a műtárgy elhelyezésére és általános elrendezésére vonatkozóan [7]. A szerződés szerint a feladat az átvágásban tervezett műtárgy és a vízfolyás kölcsön­hatásának vizsgálata, ezen belül a művek kialakításának és vonalozásának felülvizsgá­lata, és a tapasztalatok alapján javaslatok készítése a művek kialakítására vonat­kozóan. A modell megépítéséhez az adatokat részben a megbízótól, részben már a ko­rábbi kísérleteinkből kaptuk. 1964 végén és 1965 elején megépítettük a Tisza mint­egy 5,5 km hosszú szakaszának 1:75 méretarányú torzítatlan modelljét, amelybe a műtárgyat beépítettük. Az 1. ábrán a tervezett állapotot folytonos vastag vonallal ábrázoltuk. Jobb par­ton van a vízerőtelep, amely 4 hagyományos rendszerű turbinából áll. A turbinákat 1. ábra. A műtárgy környezetének áttekintő helyszínrajza a tervezett (folytonos vonal), a javasolt (eredmény vonal), valamint az ellenőrzött javaslatok (pontozott vonal) feltünte­tésével 1 Dr. Hankó Zoltán mérnök, főosztályvezető és Akantisz Zsuzsanna műszaki ügyintéző a Vízgazdálko­dási Tudományos Kutató Intézet munkatársai.

Next

/
Thumbnails
Contents