Vízügyi Közlemények, 1967 (49. évfolyam)
2. füzet - Tyahun Károly: A jugoszláv dunai árvédelmi vonalak újjáépítése
184 Tyahun Károly Pedig a töltések mögött — a hiányosságok ellenére is — egész sor település keletkezett és iparvállalatok alakultak. A töltés nyújtotta biztonság talán megfelelt a korábbi hidrológiai feltételeknek és a védett vagyon értékének, de a mai, egyre kedvezőtlenebb hidrológiai feltételek és a védett területeken levő, megsokszorozódott értékű vagyon számottevő aránytalanságot idézett elő a biztonság foka és a védelem jelentősége között. Éppen ezért e gátvonal védelmi tulajdonságait összhangba kell hozni a Duna mai jellemző hidrológiai adottságaival, a hosszantartó magas vízállásokkal, de úgy, hogy a védelmi vonal kiépítettsége a maga egészében egyenletes legyen. Ennek érdekében első tájékoztató jellegű adatforrásként az 1965. év júniusában lefolyt katasztrofális árvizet vették alapul azzal az árvízszinttel, mely akkor alakult volna ki, ha nem következik be gátszakadás a Vajdaság területén. A vízállás maximális értékének kiszámításánál a Baja és Novi Sad (Űjvidék) közötti Duna-szakaszon bekövetkezett vízszintnövekedés analógiájának módszerét alkalmazták, amelynek alapján a Duna katasztrofális vízállása a 2. ábra, számszerűleg pedig az alábbiak szerint alakult volna: Bezdánnál 88,40 helyett 88,62 m A. f. Bogojevonál 85.63 helyett 86,15 m A. f. ltoknál 81,86 helyett 81,93 m A. f. Novi-Sad-nál 79,51 helyett 79,57 m A. f. Már ezek a tájékoztató jellegű számadatok is arra mutatnak, hogy az árvízvédelmi töltések újjáépítésénél a Duna Bezdán és Zimony közötti szakaszán az 1965ben mért árvízszint számított értékét, a Zimony alatti szakaszon pedig a Vaskapu vízerő és hajózási rendszer fő és kísérő objektumainak tervezésénél számításba vett mértékadó vízállást kell figyelembe venni. 2. ábra. A tetőző vízállás jellemző értékei a Duna Bezdán—Zimony közötti szakaszán Fig. 2. Typical values of peaking stages over the Danube section betwen Bezdan and Zimony Bild 2. Die Zahlenwerte der Kulmination im Abschnitt Bezdan—Zimony