Vízügyi Közlemények, 1967 (49. évfolyam)
1. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók
Az 1965. évi árvíz tetőző szintjei 123 hogy az 1965. évi árvíz tetőző vízszintjének esése a vizsgált hullámtérben 47-50 em/km köriili értékre tehető. A továbbiakban kiválasztottunk néhány jellemző szelvényt — a teljes hullámtérre közelítőleg merőlegesen — (1. ábra A,B, C,D szelvények) és vizsgáltuk a hullámtérben a keresztirányú esések alakulását (3. ábra). Sajnos, a főmeder felett kialakuló keresztirányú esésről adataink nincsenek, a parthoz legközelebbi méréseink is már a hullámtéri viszonyokat tükrözik. A 3. ábrából az alábbi következtetések vonhatók le: a) A keresztirányú vízszintkülönbségek a Dunától a töltésig cm rendűek, maximálisan is csak 10 cm körüli értékűek. b) A jelentős vízmennyiséget szállító mellékágak (fő mellékágak) környezetében a vízszint néhány cm-rel magasabb, mint a hullámtérben. c) Ahol a hullámtér a szelvény alatt a töltés vonalazása miatt leszűkül, a vízszint a töltés mentén cm rendűen beduzzad, különösen, ha a fő mellékág is a töltéshez szorul (А, С szelvények). d) Ha a töltés közelítően párhuzamos az árvízi sodorvonallal, a töltésnél a vízszint általában alacsonyabb, mint a főmederben. Ilyen feltételek mellett a vízszint 0-8 cm/km közötti értékkel esik a töltés felé. e) A mellékágak, a töltésvonalazás, a benőttség váltakozása és más tényezők miatt a vízfelszín keresztirányban hullámzik. Nem mutatható ki a Dunától a töltésig terjedően egyenletes, egyirányú esés. 2. Az árvíz hatása a mederalakulásra Közismert, hogy természetes vízfolyásokon egy-egy árhullám az átlagos vízjárási viszonyok mellett kialakult mederformációt megváltoztatja. Az árhullám ideje alatt kialakult állapotot viszont az árvizet követő tartós közép- és kisvizek módosítják, a kialakult gázlóküszöböket, zátonyokat átrendezik. A vízfolyások tehát általában saját erejükből igyekeznek a megzavart levonulási viszonyokat jellegüknek megfelelően helyreállítani. Az árvíz idején fennállt, állandó mozgásban levő mederformációról általában csak utólag, a megmaradó hatások megfigyelése útján szerezhetünk adatokat, hisz az árvédekezés szükségszerűen háttérbe szorít minden egyéb tennivalót, a nagyvízi méréseknek pedig technikai nehézségei is vannak. Köztudomású, hogy a mederváltozások, zátonyvándorlások megfigyelésére a közvetlen geodéziai felvétel, valamint a kisvizek esésviszonyainak vizsgálata a legalkalmasabb és legtöbbször használt módszer. A 4. ábrán feltüntettük az utóbbi években végzett felső-dunai kisvízszintrögzítések hossz-szelvényét, a rögzítéshez tartozó vízhozammérések helyét és a mért vízhozamokat, valamint a gázlóküszöböket az 1962., illetve 1965. évi szondirtachigrafikus felvételek alapján f4, 5]. Közöljük az azonos szelvényekben, különböző időpontokban rögzített vízszintek дН magasságkülönbségeit. Az ábra alapján többféleképp vizsgálhatók a mederváltozások. a) A vízszintek vizsgálata A 4. ábrán három, közelítően azonos vízhozamnál rögzített kisvíz felszíngörbéje tanulmányozható. Ha az adott szakaszon feltöltődés, illetve kimélyülés nincs (vagyis a meder egyensúlyban van), akkor a vízszínek kiegyensúlyozott lefutással, páihuzgmcsan jelentke?nek. Ahol ez nem így van, ott a meder időközben megváltozott. A hordaléklerakódástól felfelé az esés csökken, lefelé nő. A kimélyülés felett az esés nő, alatta csökken. Ilyen szemlélettel vizsgálva a vízszínek változását, 1961 — 63 között az 1819 és 1808 fkm környezetében találunk feltöltődésre utaló képet, egyébként a két vízszin eléggé párhuzamos lefutású. Az 1965. évi árvíz után kifejezett feltöltődés mutatkozik az 1848, 1816 és különösen az 1824 fkm környékén. Viszont úgy tűnik, hogy az árvíz az 1818 fkm-nél a feltöltődő tendenciát megszüntette: az 1965. évi vízszín esése itt kiegyenlítődött, ellentétben a korábbiakkal. b) Gázlóküszöbök vizsgálata Ha az 1962., illetve 1965. évi szondirtachigrafikus felvétel alapján szerkesztett gázlókat vesszük szemügyre, azt tapasztaljuk, hogy 1965 őszén a gázlók általában