Vízügyi Közlemények, Kivonatok, 1965

4. Az 1965. évi dunai árvízvédelem tapasztalatai és a gátak megerősítésének kérdései - 4.1. Breinich Miklós: A dunai árvíz elleni védelem tapasztalatai és értékelésük

A védelem tapasztalatai 30 5 7. ábra. Ideiglenes szorítógát építése Fig. 7. Construction of temporary sublevee Bild 7 Bau eines provisorischen Fangdammes resztül keletkeztek, veszedelmes buzgárosodási góc volt minden olyan kerítésoszlop, telefonpózna, élőfal, amely áttörte a fedőréteget és központját képeztek a vízfeltörésnek. Különösen veszélyesek voltak azok a szakaszok, ahol az erdők csaknem a töltéslábig értek, ahol még az észlelés is nehézségbe ütközött és ahol egy-egy kidőlő fa váratlan, sokszor szints elháríthatatlannak tűnő veszedelmet okozott. Azokon a szakaszokon, ahol a vízfeltörés már olyan intenzív volt, hogy egymás közelében alakultak ki a buzgárok, illetve ahol a vízáteresztőbb fedőrétegben néhány cm átmérőjű ún. elemi vagy mikrobuzgárok sorozata keletkezett, a töltéssel párhuzamosan futó ellennyomómedence-sorozatot alakítottak ki. Ez a módszer igen jól bevált és megnyugtató védelmet nyújtott e kétségkívül legveszedelmesebb jelenség ellen. Maga a módszer közismert, a Szigetközben az 1954. évi árvíz tanulsága alapján több tíz km hosszban már évekkel ezelőtt kiépült a szorítógátrendszer, tapasztalatot azonban ezzel kapcsolatban csak az 1965. évi árvíz adott, a Duna déli szakaszán pedig most került sor elsőízben szélesebbkörű alkalmazására (7. ábra). Az ellennyomó medence töltéssel párhuzamosan futó oldalát a töltéslábtól számítva általában 30—50 m távolságban alakították ki. A medencék hossza a tereptől és az altalajtól függően 80—100 m, a benne tartott vízszint 60—120 cm volt. Egyes helyeken több egymás mögötti' meden-