Vízügyi Közlemények, Kivonatok, 1965

3. Az 1965. évi dunai árvíz elleni védelem a magyarországi Dunaszakaszon - 3.4. Karászi K.-Philipp I.-Zsuffa I.: Árvízvédelem a Duna középdunántúli szakaszán

204 Karászi К.

—Philipp I. —Zsuffa I. Fővédvonal jellegű ezeken kívül a 30,6 km hosszúságú Bölcske— Madocsa-i nyári gát. E gátszakaszok által védett öblözetek kiterjedése összesen 539 km

2, melyen részben vagy egészben 16 jelentős nagyságú település van, közöttük Tolna megye székhelye Szekszárd is. (1. ábra). A védszakaszok nem az egyenlő kiépítettség állapotában voltak az árvíz bekövetkeztekor. A jeges árvízszínekből megállapított mértékadó árvízszín felett előírt általában 1,00 m (az (1) szakaszon a Duna mentén 1,30 m) biztonsági magasságú koronaszinttel szemben 0—200 cm-ig tartó hiányok is vannak. A magassági hiányok mértéke különösen a szekszárd— bátai védelmi szakaszon volt számottevő, az 1965. évi árvízszint pedig éppen e szakaszon közelítette meg legjobban a mértékadó jeges árvíz szintjét, s ugyanekkor a töltéseknek terephez mért relatív magassága e szakaszon volt a legnagyobb. A Bölcske—Madocsa-i nyári gát egy része mélyen a kilakult árvízszint alatt volt kiépítve, sőt hosszú szakaszon teljesen el is volt szántva. A szekszárd—bátai (1), karaszifok—paksi (2) és sióagárd—simontornyai (4) védelmi szakaszok, valamint a Bölcske—Madocsa-i nyári gát (5) töltéseinél a magassági hiányok mellett szinte teljes hosszúságukban nagymértékű keresztmetszeti hiány is fennáll (2. ábra). A védtöltések fejlesztésében az 1956-os jeges árvizet követően volt legutoljára számottevő előrehaladás, amikor is a bekövetkezett töltésszakadások elzárásán kívül, a (2) védszakasz jelentős hosszán, az (1) védszakasz Sió jobbparti őr járásaiban, a (3) védszakasz Sió balparti vonalán folytak jelentősebb keresztmetszet növelő és magasítási munkálatok. Ezeknek befejezése az 1965. év elejére esett. A védgátak egyébként egykorúak az egyéb hazai védgátakkal. A fokozatos fejlesztés okozta inhomogenitás, a talicskás építési módból származó tömörítetlenség az árvízvédekezésnél bekövetkezett jelenségek nagy részének alapvető oka volt. Az egykori technilógiának megfelelően, az építési anyagot a közelben fellelhető hullámtéri, sok esetben mentett oldali anyaggödrökből nyerték. így a töltések anyaga, a terep anyagához igazodva, egyes szakaszokon homok, helyenként agyagos homok, vagy agyag, de előfordul az iszap is. Legnagyobb nehézséget azok a szakaszok okozták, melyeknél a vízzáró anyag padkaként, vagy réfejelésként, a mentett oldalra van beépítve. Igen nehéz helyzetet teremtettek a Nádor csatorna és a Sió mellett a mentett oldali, közvetlenül a töltés láb mellett nyitott anyaggödrök és a mederhez padka nélkül csatlakozó, vízoldali, egyre-másra lesuvadó rézsűk. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet által 1958-ban készített geohidrológiai felvételek szerint, a Szekszárd—Báta-i védszakasz (1) mentén túlnyomórészt áteresztő alapréteg, s felette félig áteresztő fedőréteg helyezkedik el. Valamivel vízzáróbb a Karaszifok—Paks-i védszakasz (2) altalajának összetétele. Ezek az altalaj adottságok döntő módon határozták meg az átszivárgások és a fakadóvizek mértékét. Az árvízi jelenségeket nagymértékben befolyásolta az a körülmény is, hogy az (1) védelmi szakaszon a hullámteret a védszakasz túlnyomó részén erdő borítja, és jelentős hosszban a mentett oldalon is erdős terű-