Vízügyi Közlemények, Kivonatok, 1965

2. Az 1965. évi árvíz és árvízvédelem a Magyarországhoz csatlakozó Dunaszakaszokon

26 Végen 1ггле A Duna felső szakaszán 0.5—6 méterig terjedő homokos vályog, vagy vályog fedőréteg alatt 0—3 méter vastag finom homok, iszapos homok átmeneti réteg és ez alatt 100—300 méter vastagságú igen jó vízvezető — 200—400 m/nap szivárgási tényezőjű — kavicsos homokréteg települt. A Szigetköztől lefelé haladva a „középdunai" rétegsorban — Gönyü és Kalocsa között — az alapréteget alkotó kavics, állandóan finomodik és helyenként közepes, vagy durva homokrétegekkel váltakozik, szivárgási tényezője kisebb (k = 50—150 m/nap) és jóval kisebb (5—20 m) a vastagsága is, mint a felső szakaszon. Lejjebb, Dunaföldvártól délre az ..alsódunai" rétegsorban a fedőréteg alatt jó vízvezető durva homok (k = 2—15 m/nap) települt 15—20 m vastagságban és ebben a rétegben szeszélyesen kanyargó apró kavicsos járatok találhatók. Az alsó szakaszon a fedőréteg helyenként meg is szűnik és a homok alapréteg a térszínig emelkedik. A Duna medre mindenütt a vízvezető rétegbe van bevágódva úgy, hogy a víz ezen keresztül közvetlenül a fedőréteg és a töltés alá juthat. A változó szélességű hullámtéren gyakran a töltés vízoldali lábának közvetlen közelében a töltés anyagának kitermelésére nyitott anyaggödrök a fedőréteget áttörik és utat nyitnak a víz belépésére a vízvezető rétegbe. Ez különösen hátrányos a töltés alatti szivárgásoknak a gátak állékonyságára gyakorolt hatása szempontjából. Az árvíz során rendkívüli tömörségi hiányok mutatkoztak a töltésekben, melyek részint kivitelezési hibákból, részint a víznyomás hatására bekövetkező talaj fellazulásból, vagy fák, bokrok gyökereinek járataitól és az állati kártevők behatásaitól erednek. Igazolódott az a jelenség, hogy a töltések és altalajuk a hosszú ideig tartó ismételt és kétirányú szivárgás következtében lazává, járatossá vált, — „kifáradt", „elöregedett", szivárgási teherbírása csökkent. Az árvízvédelem egyik legfőbb tapasztalata az a jelenség volt, — amire Ihrig Dénes és Galli László az 1954. évi árvíz tapasztalatai és azt követő vizsgálatok alapján ismételten, nyomatékosan rámutattak, — hogy az árvizek visszatartását sohasem a földtöltés egyedül, hanem kisebb-nagyobb szélességben és mélységben az előtte, alatta és mögötte levő talajtömb is végzi, ami az árvíz romboló hatására éppúgy elszakadhat, mint a földtöltés. Ezért az „árvízvédelmi gát" fogalmának tartalmát nem lehet csupán a töltésre korlátozni, hanem azt ki kell terjeszteni arra a mértékadó szivárgási térre, mely magában foglalja az árvédelmi töltést és a töltés állékonyságára kiható szivárgásban résztvevő talajtömböt. 3. Az árvíz hatása a gátakra A káros szivárgások, átázások, csurgások mind a töltésen, mind az altalajon keresztül tömegesen előfordultak. Az altalajon keresztül végbemenő, rejtve maradó szivárgások mindenkor veszedelmesebbek voltak, mint a töltésen keresztüli szivárgások, melyeket jobban szem előtt lehetett tartani, összesen 313 csurgás, 95 km hosszban a töltés szinte teljes átázása és 152 buzgár, illetve, buzgárcsoport ellen kellett védekezni.