Vízügyi Közlemények, 1966 (48. évfolyam)
4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók
570 Starosolszky Ö.: Újabb völgyzárógátak Afrikában koronamagasságú, mint a középső rész. A földgát 1 : 3 hajlású. A felvízfelöli gátfelület majdnem a fél gát hosszúságon előregyártott betonlapokkal és hullámtörőkkel burkolt, amelyeket szűrőrétegre helyeztek. Míg a megmaradó gátrészt a csekély építési magasság miatt csak kőszórás védi, az 1 : 2,5 hajlású alvízi gátfelíilet a víztelenítés céljából kőszórásból készült. Mivel a folyó vízszállítása az év első 6 hónapjában gyakorlatilag nulla, a megkerülő tározó építését el lehetett hagyni és a munkaterületet az árvíz elborította, A későbbi építési fázisokban az elkészült fenékkiürítők szolgáltak az árvíz leeresztésére. A középső rész építéséhez köralakú beton elzárógát épült. A beton beépítését két dönthető kábeldaru szolgálta. Az építés 78 hónapra terjedt ki, míg a költségek kereken 16 millió dollárra rúgtak. A feladatot szudáni állami megbízásból az olasz Guiseppe Torno (Milánó) cég oldotta meg. Pongolapoort gát A Pongolapoort íves völgyzárógátat a Délafrikai Unió Natal államában 1960-ban kezdték el építeni a Pongola folyón öntözési célokra. A gátnak 1970-ig több építési fázisban kell elkészülnie. A gát magassága 76 m és 132 km 2 felületű tározót létesít. Vízerőhasznosítás nincs tervezve. Roseires gát Az abbeszíniai felvidékről jövő Kék Níluson mintegy 100 km-re Szudánba lépése után Roseires város felett 6 km-re létesül a Roseires völgyzárógát. 1030 m hosszú beton részből és kereken 15 km hosszú oldalsó földgátakbói áll. Az építési fázisokat Sir Alexander Gibb angol tanácsadó mérnök cég, és a francia Coyne és Belier cég 1 : 100 méretarányú modellen tanulmányozták. Ez alapján született meg az 5 lépcsőre tagolt építési program. Az építést 1961-ben kezdték el és 1966-ban tervezik befejezni. Az építést versenytárgyalás után az olasz Impregiló cég nyerte el 60 millió dolláros ajánlatával. A leírt, már jórészt elkészült és üzembe lepett völgyzárógátak mellett egy sereg nagy létesítményt terveznek. Legnagyobbak a Kongó alsó folyásán az Inga vízesésnél, továbbá a volt Francia Kongóban Kouilu folyón, az Oranje folyón Dél-Afrikában, továbbá a Nílus mellékfolyásain, mint például a Tana-tónál, továbbá Ghanában a Volta folyón és az Atlasz hegységben létesülök. Az építési módokat illetően érdemes rámutatni, hogy a különleges viszonyok között is általában megfelelnek a klasszikus építési módok. EmlíLésre méltó az Asszuánnál alkalmazott hidraulikus homokszállítás. A sziklákat kizárólag kotrókkal emelik és billenős kocsikkal szállítják. Ez az eljárás adalékanyagra is alkalmazható. A kőrakatgátak durva anyagú rétegeinek tömörítésére a nehéz vibrációs hengerek mellett jó szolgálatot tesz az öblítő víz alkalmazása. A beton gátaknál az utóbbi években a kábeldarukat mint szállító eszközöket egyre inkább alkalmazzák, főleg nagyobb koronahosszúságnál. Az Ayamé gát kivételével, ahol a beton helyszínre szállítását forgó betontoronnyal oldották meg, minden ismertetett helyen kábeldaruk segítségével betonoztak, sőt a nagy kőrakat gátak számos melléklétesítményénél, mint például az Asszuáni nagy gát erőtelepénél ilyen szállító eszközöket szintén alkalmaztak. A trópusi éghajlaton külön gondot jelent a meleg, száraz nyáron a beton hűtésének megoldása. Az Afrikában épített völgyzárógátaknál — szemben az Ázsiában létesítettekkel — nagy többségében az építkezést igyekeztek a legnagyobb mértékig gépesíteni, mivel a megfelelő munkaerő ritkán állt rendelkezésre. Az Afrikában megépült nagy völgyzárógátak az ember természetátalakító tevékenységének jelentős láncszemei és nemzetközi műszaki körökben is említésre méltók. Tervezésük és építésük tapasztalatai a fejlődésben levő országok részére adandó tanácsadások és szakvélemények elkészítése során semmiképpen sem mellőzhetők.
