Vízügyi Közlemények, 1966 (48. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

Ivicsics F.: Jégrobbantási kísérletek 317 bak voltak, mint az előző esetben. Ugyanekkor thermit alkalmazásával is próbálkoztak. Az eredmények nem voltak kielégítőek. 1940-ben ismét alkalmazták a TNT-t, részben a jégtörők előtt, a munkájuk megkönnyítésére, részben pedig a jégtörővel meg nem közelíthető helyeken. 1942-ben jégtorlasz eltávolítását kísérelték meg 1(5 db egyenként 10 kg súlyú töltet egyszerre való felrobbantásával. A robbantás nem végződött a várt eredménynyel. (1940/41-ben a németek bombázták a jeget, azonban a ledobott bombák közül több nem robbant föl.) 1. Az 1961—63. évi jégrobhautási kísérletek A Delta-tervvel kapcsolatosan végzett jégrobbantási kísérletek során először az Ijssel tavon alapkísérleteket végeztek a robbantás jégre gyakorolt hatásának tanulmányozására. Ezekkel a kísérletekkel határozták meg a töltet nagyságának és a töltet hatásának megállapítására elméletileg levezetett összefüggésekben szereplő állandók értékét, és ellenőrizték az összefüggések helyességét. A kísérletek második szakaszában azt vizsgálták, hogy a robbantás milyen mértékben könnyíti meg a jégtörők munkáját, a jégtörő működése szempontjából kedvező és kedvezőtlen körülmények között. A robbantás hatásának tanulmányozására Elburg közelében öt kísérletet végeztek. Az elsőt 1961 februárjában, az ötödiket 1963 február l?-én. A jég vastagsága a kísérletek sorrendjében 11, 30, 40, 45 és 50 cm volt. A különböző nagyságú tölteteket a jég felszínére, részben pedig a felszín alá különböző mélységben helyezték el. Mérték a jég vastagságát és a keletkezett lék átmérőjét. A jég felszíne alá helyezett töltetek részére a nyílásokat vagy láncfürésszel, vagy pedig robbantással készítették. A tölteteket elektromos árammal gyújtották. 1963 februárjában a Waal folyón 25 cm vastag jégtakaró volt. Ebben egy jégtörő naponta 4 km hosszú és 250 m széles utat tudott törni. Három együttműködő jégtörőhajó összteljesítménye 500 m/óra volt. A robbantási kísérletek során ehhez hasonló teljesítményt értek el. A tölteteket a jég felső színe alá 1 m mélyen helyezték el, a jégre helyezett töltetek felrobbantása által készített nyílásokon keresztül. A robbantással meggyengített jégmezőt jégtörőkkel bontották meg véglegesen. A jégtörőhajók teljesítményén nem lehetett észrevenni, hogy robbantással meggyengített részben dolgoztak. Ezután az úgynevezett lökőtöltetekkel végeztek kísérletet (lökőtöltetnek az egymás alá helyezett két töltetet nevezik, amelyeket egyszerre robbantanak föl). A tölteteket a folyó tengelyére merőleges irányban helyezték el, egymástól 75 m távolságra. A robbantási szelvény a jégtakaró szélétől, a folyó tengelyében mérve ugyancsak 75 m-re volt. A főtöltet súlya 9 kg, a lökőtölteté pedig 3 kg volt. Bár a robbanások hatalmas léket vágtak a jégmezőben a megmaradt összefüggő jégpáncél olyan erős volt, mintha robbanás nem is történt volna. A kísérleti eredmények alapján a robbantás hatásának számítására, illetőleg a szükséges legkisebb töltetnagyság meghatározására az alábbi összefüggések alkalmazását javasolják: 2. A töltetek nagyságának meghatározása a) A jég alá helyezett töltet nagyságát a L = A V[h

2 + d

2 (2 л

2 — 1) + 2nd ]íd* (л

2 — 1) -fïi

2]

3 (1) összefüggésből határozhatjuk meg. L a jég átszakításához szükséges töltet súlya kg-ban, л a jég vastagságától és a töltet elhelyezésétől függő tényező (közelítő értéke 1,1), d a jég vastagsága m-ben, h a jég alsó része és a töltet közötti távolság m-ben, A állandó. Az A állandó értéke holland TNT-nél 0,066; amerikai TNT-nél 0,084; lőpornál 0,146; dinamit alkalmazásakor pedig 0,045.