Vízügyi Közlemények, 1966 (48. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

'290 Ismertetések alakult. Jelenleg a Fayoum tartományban mintegy 140 000 ha termőterületet találunk. Az öntözést és termékenyítést már az egész folyóvölgyben alkalmazzák. 1911ben Barois szerint Asszuán és Kairó között kb. 630 000 ha-t öntöztek (520 000 ha-t a bal parton, 110 000 ha-t a jobb parton). Jelenleg a folyóból mintegy 50 főcsatorna ágazik ki. Ezek a csatornák 1894 óta állami kezelésben vannak és nemcsak a tározók feltöltésére, hanem a víznek a folyóba való visszavezetésére is alkalmasak. Fenntartásuk hatalmas összeget emészt, elsősorban az árvíz rongáló hatása és a feltöltődés miatt. Az öntözött területen pedig talajegycngetésre van minden évben szükség. Az öntözött területegységre vonatkoztatva mintegy 23 m'/ha földmozgást végeznek évenként, melyből 42,4% a töltésrongálódás, 54% a csatornák feliszapolódása, a többi tereprendezés és a csatornák ideiglenes elágazásai miatt szükséges. Az elárasztásnak és a vízvisszatartásnak hatalmas jelentősége van az árvédelemben is. Az átlagosan 1,30 m magas víz, a negyven napi tározást figyelembevéve 2300 m

3/s folyamatos vízhozamnak felel meg. Ha figyelembe vesszük azt, hogy Asszuánnál a Nílus árvízi hozama 8000 m

3/s, láthatjuk, hogy ennek a vízhozamnak mintegy harmadrészét tározzák és tudják felhasználni az aszályos időszakban. 1820-ig Egyiptomban kizárólag az árasztás volt az öntözés egyedüli módja. Ekkor vezették be a gyapot és a cukornád termesztését. E növények az időszakos helyett folyamatos öntözést kívántak. Szükségessé vált duzzasztók segítségével a Nílus vízszínének megemelése. Az első két duzzasztó még 1833ban megépült — a delta két ágában — melyek 3 m-rel emelték meg a vízszint. A Nílus további elzárásai sok problémát okoztak. Többször abba is hagyták az építést, néha közvetlenül befejezés előtt. Az elzárásokat a deltában építették, mivel itt a legnagyobb a jól öntözhető és termékeny terület. Az 1800-as években épített főbb létesítmények voltak még: a Menoufieh és a Behera főcsatornák, a Rosetta és a Damietta elzárások. A folyamatos öntözés biztosítására további tározásra és gátakra is szükség volt. 1902-ben született meg az asszuáni gát első változata. A folyó hasznosítására 1930 körül általános terv készült (1. ábra), mely előirányozta az asszuáni gát megemelését, több vízlépcső építését Asszuán és Kairó között, Szudánban a Gebei Aulia-gát (tO) létesítését, a Delta (f) öntözésének és létesítményeinek teljes felújítását. Ennek keretében újították fel és erősítették meg a Damietta és a Rosetta-gátat. Az első asszuáni gát (7) építésével egyidőben, 1902-ben készült az assziuti gát (4) és később 1934-ben (az asszuáni gát második megerősítésekor) magasították és erősítették. Az 1900-as évek elején készült a Zifta-gát (2) a Damietta ágában. Az .Esna-elzárást (б) 1905-ben létesítették. 1. ábra. A Nílus-hasznosítás általános terve 1 = Edfina gát, 2 = Zifta gát, 3 = Delta gát, 4 = Assuiti gát, 5 = Nagy Hammadi gát, 6 = Esna gát, 7 = Asszuáni gát, 8 = A Nagy asszuani gát, 9 = a negyedik vízesés gátja, 10 = Gebei Aulia gát, 11 — Szemnar gát, 12 • Tana tó gátja, 13 = Levezető csatornák (a mocsáron át), 14 = Albert tó gátja, 15 = Kioga szabályozóműve, 16 = az Owen vízesés gátja