Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)

1. füzet - Kovács György: A vízkészletmegosztás és hidrológiai kérdései

A vizkészletmegosztás 33 II. JAVASLAT A NEMZETKÖZI ÉRDEKELTSÉGŰ FOLYÓK VÍZKÉSZLETÉNEK MEGOSZTÁSA RA A megosztási elvek összeállítása során két témakör részletes vizsgálata szükséges. Elsősorban tisztáznunk kell azt a kérdést, hogy vajon szükség esetén a vízfolyások teljes kisvízi készlete kivehető-e a folyóból és hasznosítható-e olyan vízgazdálkodási ágazatban, amely az elhasznált vizet nem adja vissza (pl. öntözés), vagy pedig a vízfolyások kisvízi hozamának egy részét minden időben mint mederben hagyandó készletet le kell kötnünk, és ezért a vízkivételeket korlátoznunk kell. A természetes vízfolyások mentén sok olyan kisebb település található, amelynek központi csatornázása nincs, s ennek következtében a szennyvizek tisztítása nem oldbató meg, a folyót tehát közvetlen szennyeződések érik. Jelenlegi műszaki adottságaink azonban azt sem teszik lehetővé, hogy a szennyezéseket teljesen lebontsuk, ezért — különösen az ipari szennyvíztisztító telepekről — jelentős menynyiségű olyan anyag jut a vízfolyásba, ami annak oxigénfogyasztását növelve, a víz biológiai életét lerontja, sőt esetleg időnként az oxigén túlzott elvonásával, vagy a bejutó mérgező anyagokkal jelentős biológiai pusztulást okoz, s a vizet közegészségügyi szempontból is ártalmassá teheti. A folyó a közvetlen környezetében települt lakosság vízellátásának alapja. Az állatokat közvetlenül a folyóból itatják. A partmenti sáv kútjait a folyó vize táplálja. A háztartási tevékenységhez szükséges vizet is a folyó adja. Üdülési és sportcélokra a távolabbi környék lakossága is használja a folyót. Egyes vízrendszerekben jelentős a halászat is. Mindezek az igények megkívánják, hogy a biológiai élet megőrzése és a közegészségügyileg káros változások elkerülése érdekében az érkező vízhozam egy részét tiltott legyen a vízhasználatok számára kivenni. Ha a csatornázatlan folyószakaszokon a természetes vízhozamot bizonyos határ alá csökkentjük, az a meder állapotának fenntartását is veszélyeztetheti. A parti talajvíz meredek leszívása a hidraulikus gradiens értékét növelve partomlást okozhat. A küszöbök környezetében a folyók vize a leszívás következtében felgyorsulhat és a mederanyagot elragadva, alámoshatja az itt levő folyószabályozási műveket. Másfelől a vízhozamot elvonva csökken a folyó hordalékszállítóképessége, ezért a túlzott vízkivétel lerakódásokat és mederelfajulásokat okozhat. Összefoglalva megállapíthatjuk tehát, hogy bizonyos esetekben a mederállapot fenntartása is megszabhatja a mederben hagyandó vízhozamot. Végül előfordulhat, hogy eg}' folyón jelentős hajózás alakul ki és ennek fenntartása érdekében kell korlátoznunk a vízkivételeket. Erre akkor kerül sor, ha a vízkivételek megkívánt kiépitése és üzeme esetében a vízhozammal együtt a vízmennyiségek olyan mértékben csökkennének, hogy meggátolnák a szokásos merülési mélységgel összeállított vontatmányok továbbjutását. Ezért ilyen hajózóutak esetében általában megkötik azt a legkisebb vízhozamot, amelynél kisebb természetes vízhozam idején azokat a vízkivételeket szüneteltetni kell, amelyek a kivett víz jelentős hányadát elhasználják és nem bocsátják közvetlenül vissza a folyóba (pl. öntözés). Ez a kötöttség korlátozást jelent kisvízi időszakban akkor is, ha a vízhozam a mederben tartandó hozamra meghatározott határértéket meghaladja, mert a folyóból elhasználható vízhozam felső értékét megszabja, hogy a 3 Vízügyi Közlemények