Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

Tapasztalatok 409 A szonda esetleges megsérülésének elkerülése céljából két biztosítékot kap­csoltak a gyújtóáramkörbe. Az egyik megakadályozza a töltény robbanását, ha a berendezés ferdén áll a mederfe­néken. Ameddig a szondacső eltérése a függőlegestől a 10°-ot meghaladja, az áramkör nem zárható. A második biztosíték akkor akadályozza meg a gyújtást, ha a készülék fölötti víztaka­rás vastagsága nem éri el a 2,5 m-t. A vízterhelés azért szükséges, mert a rob­banás reakciójaként fellépő megemel­kedés egyébkent túlzottan nagy mér­tékű lehet. Alkalmam nyilt a berendezést üzem közben is megtekinteni az Ems folyó torkolatvidékén, Emden közelé­ben végzett nyomjelzős hordalékmoz­gás-vizsgálatok során. Iszap és homok­talajú mederből vettek mintákat 15 — 20 m vízmélység mellett, 10 — 12 perces időközökben (a hajó a mintavevő be­rendezés szét- és összeszerelése közben változtatta a helyét). A kiemelt iszap­minták kifogástalanok voltak, a homok­rétegből vett minták alsó része azon­ban kifolyt a kosár részein, úgyhogy csupán a felső fele volt zavartalannak tekinthető. A már hosszabb idő óta használt kosár lemezei valóban nem zárultak szorosan üres állapotban sem. Ennek ellenére a mintavevő készülék kétségkívül figyelmet érdemel, mivel tavak és mesterséges tározók felisza­polódásának tanulmányozásához ha­zánkban is célszerűen felhasználható lenne. A kirendeltség radioaktív nyomjelzős vizsgálatairól röviden csak annyit, hogy ezek olyan esetekben szükségesek, amikor a hullámzás, vagy árapály hatására nagy mértékű és előre meghatározatlan irányú hordalékmozgásra lehet számítani. Ilyen esetben a lumineszcens nyomjelző megtalálása igen bizonytalan és körül­ményes, sok sikertelen mintavétellel járhat. A radioaktív nyomjelző még igen nagy szétszóródás esetén is viszonylag könnyen fellelhető, megfelelő érzékenységű sugárzás­mérő berendezés segítségével. Újabban egyidejűleg alkalmazzák a lumineszcens és radioaktív nyomjelzőket. Az utóbbit csupán az általános tájékozódás szempontjából, a mintavételi helyek gyors meghatározása érdekében. A lumineszcens nyomjelzők továbbra is elengedhetetlenek, ha nemcsak a mozgás irányát, hanem a szállított hordalék mennyiségét is meg kell hatarozni. A radioaktív nyomjelzőket ugyancsak a természetes homokszemcsék felületi bevonása útján állítják elő, de az izotóp tartós rögzítését a szemcsék felszínén nemcsak víz- és kopásálló kötőanyag, hanem kémiai kötés is biztosítja. A homokot ugyanis vízüveg és előkezelés után kiszárítják és 50 kg-os adagokban, hengeralakú álló tartályba ömlesztve, melegített Cr-51 izotópoldatot szivárogtatnak át rajta. A Cr-51 összaktivitásának kb. 80%-a ioncsere következtében tartósan adszorbeálódik az előkezelés során kialakult szilikátrétegen. A homokot ezután meleg levegő átpréselé­sével 2 — 3 óra alatt újból kiszárítják. Az egész nyomjelző-előállítási eljárást a mérő­hajón kialakított izotóplaboratóriumban végzik. Ugyanerről a hajóról történik a nyomjelző lesüllyesztése a már ismertetett módon és a sugárzásmérő műszer észlelő­fejének lebocsátása, ill. vontatása a mederfenéken. A nyomjelző mozgásának követé­2. ábra. A szúróhengeres zavartalan meder­minta-vevő működés közben, midőn a berende­zést visszahúzzák; az alaplemez alatt a kinyúló mintavevő szonda

Next

/
Thumbnails
Contents