Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)

3. füzet - Sulyok-Schulek Béla-Bácsi Elek: Kombinált öntözés a folyók téli vízhozamának felhasználásával

Kombinált öntözés 353 Miként a tenyészidő alatti öntözések végrehajtásában a különböző talajok eltérő vízgazdálkodási tulajdonságait az öntözési mód helyes megválasztásával, illetve az öntözési norma megfelelő megállapításával figyelembe vesszük, ugyanezen eljárás értelemszerűleg a tenyészidőn kívül, tehát a tározó öntözésekre vonatkozólag is mérvadónak tekintendő. 3. A tározás legcélszerűbb módja még beható kutatási munkát igényel. A tározás legcélszerűbb módjának az esőztetést tartjuk. Ugyanis ősz végén ez közelíti meg leginkább a természetes csapadék hatékonyságát. Ez azonban értelemszerűleg nem zárja ki más öntözési mód indokolt alkalmazhatóságát. 4. A tározás a belvíz káros megemelkedését okozhatja. Véleményünk szerint a javasolt mértéktartó tározandó vízmennyiség ezt nem idézi elő. A Tiszántúl mintegy 95%-án a talajvíz nem éri el a terepszint alatti 2 métert. Megemelkedésének lehetősége azonban kizárhatja egyes helyeken a kombinált öntözés alkalmazását, úgyhogy ennek bevezetése illetve tervbevétele előtt a lokális vizsgálat sohasem mellőzhető. 5. A javasolt tározás fokozhatja a belvízveszélyt. Ez év tavaszán a talaj beázottsága pl. Gyomán kb. 90, Polgáron kb. 80 cm volt az 50 cm átlaggal szemben, a többlet tehát 30—40 cm. Tudomásunk szerint ez a Tiszántúlon ebben az évben általánosan tapasztalható. A belvízzel borított terület a következő volt: Debreceni Vízügyi Igazgatóság március végén 0,3%, április végén 0,2% Szolnoki Vízügyi Igazgatóság március végén 0,4%, április végén 0,3% Szegedi Vízügyi Igazgatóság március végén 0,7%, április végén 0,5% Gyulai Vízügyi Igazgatóság március végén 0,0%, április végén 0,0% Tehát bár a keletkezett beázottság kétszerese sőt háromszorosa az általunk javasoltnak, belvízkár mégsem jelentkezett. A csapadék oroszlánrészben beszivárgott, amit a talaj túlnyomóan fagymentes állapota tett lehetővé. Mindez, bár igazolja azt a megállapításunkat, hogy a beázás mélysége a belvízkár szempontjából közömbös, még sem bizonyítja minden kétségen felül azt, hogy az általunk javasolt beáztatás csekély mértéke dacára az elképzelhető legkedvezőtlenebb körülmények között is veszélytelen. 1939—-40 telén a talaj mélyen átfagyott, s ezt követőleg hullott arra az évszázad egyik legnagyobb téli csapadéka, túlnyomólag hó alakjában halmozódva fel. Ez a tavaszi felmelegedés folytán megolvadt, lefolyt s mint belvíz jelentkezett. Ami csapadék a vontatottan kiengedő talajba beszivároghatott volna, az is lefolyt, mert a talaj sok helyen a terepszintig telítve volt az eddig még nem észlelt mértékben megemelkedett talajvízzel, amely annak hézagtérfogatát elfoglalta. Ez a megállapításunk a korábban már említett mintegy 100 ezer kat. holdra vonatkozik. A belvizet determináló tényezőknek ez a szélsőséges kedvezőtlensége : maximuma, továbbá egyidejűsége, példátlannak mondható. Megismétlődésének valószínűsége annyira csekély, hogy figyelmen kívül hagyható. Az említett év tavaszán elborított terület nagysága tehát az előállható maximumot jelenti. Ekkora elborítást a javasolt mértékű tározás sohasem idézhet elő. Ugyanis — mivel a legkisebb téli csapadékból is keletkezhet belvíz, viszont a legnagyobb dacára is elmaradhat — az következik, hogy a csapadék mennyisége a belvíz 5'