Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)

3. füzet - Alföldi László: Budapest hévízkutatási kérdései

Budapest hévízkutatása 305 oldott anyag mennyiségében is gyakorlatilag megegyezik a típusos karsztvízzel. Közismert, hogy a tatabányai, dorogi, iszkaszentgyörgyi bányák több száz méter mélységben hideg karsztvizet fakasztottak. Bakonysárkányon 646 m mély kút 562,5 m-től triász mészkőből 17 C°-os típusos karsztvizet kapott 600 mg/l összes oldott anyag tartalommal. Miskolc I. és Miskolc II. fúrások 43 illetve 45 G°-os vize 600 mg/l-nél kevesebb oldott anyagot tartalmaz, mint ahogy a görömbölytapolcai források és fúrások vizének összes oldottanyag tartalma 600 mg/l körül mozog, legfeljebb azonban 700 mg/l. A típusos karsztvizekkel szemben egyes elfedett karsztvíz tározók nagy oldottanyag tartalmú és magas hőmérsékletű vizeket adnak. Az elfedett karszttározókból fakasztott vizek rendkívül változatos jellege az eredet és utánpótlódás kérdését régóta felveti, hiszen karsztból nyert vizeink oldottanyag tartalma 300 mg/l—29 000 mg/l között változik, nem is beszélve a kémiai jelleg változásairól. Ez a kérdés ott élesedik ki legjobban, ahol ugyanaz a tároló több helyen való megcsapolása kerül szóba, így Budapesten is. Ezért az alábbiakban — mai ismereteink szerint — rövid áttekintést kívánunk adni a budapesti hévforrások és fúrások jellemzőiről, a víztartók szerkezeti viszonyairól, a készletek és vízkivételek „utánpótlódásáról", valamint a kutatás kérdéseiről. Be kell vallanunk, hogy mind az adatok, mind a belőlük levont következtetések — a nagy területek feltára tlansága miatt is — igen sok bizonytalanságot rejtenek magukban, azért már eleve is ki kell hangsúlyozni a minél jobb adatok gyűjtését és az erre alapított kutatások fontosságát. II. A BUDAPESTI HÉVÍZKUTATÁS KÉRDÉSEI 1. A vízhozam Budapesten elsősorban a Duna vonala mentén nagyszámú természetes forrásfeltörés ismeretes. A források a Duna menti főszerkezeti vonal mentén törnek a felszínre közvetlenül vagy közvetett úton a fő víztározó karsztosodott képződményekből. (1. ábra.) A természetes úton felfakadó vizek kémizmusa és hőmérséklete különböző, határozott csoportjellegek megtartásával. A források régebbi vízhozamai ismeretlenek. A természetestől eltérő igénybevétel csak a múlt század elején kezdődött a források rendszeres foglalásával: lényeges vízhozamnövelésről pedig csak a századforduló után beszélhetünk. Időközben a forrásfoglalásokat ismételten alakították, vagy a feltöréseket sekély fúrásokkal feltárták, a felszínközeli rétegekben elfolyó vizek mennyiségét csökkentették, ami a Műegyetem geológiai tanszéke által végzett rendszeres forrásmérések értékelhetőségét megnehezíti. Jellemző a Margitsziget I. fúrás, amely tulajdonképpen nem új megcsapolás, hanem egy már meglevő, rendetlenül és sok ellenállással feltörő forrás célszerű foglalását és felszálló csatornáinak megtisztítását jelentette. Ennek megfelelően Zsigmondy 1867. évi jelentése szerint a forrás el is apadt. Természetesen a legmélyebb felfakadási szintű források még a közelben sem apadtak el, ilyenek a Margitsziget É-i vége és a pesti part között az egykori Fürdősziget kb. 500 négyszögöl területén feltörő 50—60 szökevényforrás, amelyekből 41 C°-os víz tört fel. A Duna mentén ezenkívül egészen a Gellért fürdőig még számos szökevényforrás