Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)

1. füzet - Santing Gerald: Hollandia hidrológiai viszonyai és vízgazdálkodása

Hollandia vízgazdálkodása 7 ségeivel kívánunk foglalkozni és az egyéb területen jelentkező nehézségeket külön fejezetekben fogjuk tárgyalni. Első pillantásra megmagyarázhatatlannak tűnik, hogy miért lépnek fel vízellátási nehézségek vízben ilyen gazdag országban. Az ipar és a lakosság jelenlegi 1 milliárd m

3-es és jövőbeni 4 milliárd m

3-es •együttes évi vízfogyasztása az ország teljes, 90 milliárd m

3-re rúgó éves vízkészletének csak egy kis hányadát jelenti. Ez a kép azonban félrevezető. A megfelelő vízellátás biztosítása a háború utáni években súlyos problémává vált [1, 2j. Ez több okra vezethető vissza. Sós víz beáramlása. Már utaltam arra, hogy az ország nyugati felében a sós talajvíz felszínreáramlása okoz zavart. Ezt a szivárgó vizet nagykiterjedésű lecsapoló rendszer és szivattyútelepek segítségével kell eltávolítani csatornákon, a meglevő folyókon és tavakon keresztül [3]. Ez a lecsapoló hálózat következésképp brakkvizet tartalmaz. A sós talajvíz felfelé áramlását a legalacsonyabb területen található, nagyszámú feltörő gáz-forrás segíti elő. Ezekből a forrásokból sós talajvíz tör fel, amely oldott metángázt tartalmaz. Ezt a gázt a mezőgazdaság fűtési és világítási célokra hasznosítja. A sós szivárgó vizén kívül további sóforrás az is, hogy a nagyobb csatornák és tavak legnagyobb részét hajózásra is felhasználják. Miután ezekben a csatornákban és tavakban a vízszin a tenger vízszinénél alacsonyabban van, az átzsilipelési műveletek alkalmával a zsilipeken keresztül nagymennyiségű sósvíz kerül a belvízi csatornarendszerbe. Ezzel magyarázható, hogy az ország nyugati részén a felszíni vízfolyások legnagyobb része nem tartalmaz olyan vizet, amely közműves vízellátási célokra felhasználható lenne. Azonban ettől a körülménytől eltekintve, egy másik hátrányos körülmény is van, amely nagyobb problémát jelent. Nyáron a csatornarendszert öntözésre is használják, és ekkor a rendszerben édesvíznek kell lenni. Ez azt jelenti, hogy nagymennyiségű (elsősorban a Rajnából származó) folyóvízre van szükség a lecsapolórendszer kiöblítésére és a sótartalomnak egy bizonyos határ alá szorítására. A becslések szerint évente átlagos 6 milliárd m

3 édes folyóvizet kell a lecsapoló- és öntözőrendszerek öblítésére és az árapály hatásának kitett nagy folyók torkolatán keresztül a tengervíz behatolásának megakadályozására felhasználni. Ez az öblítési művelet a rendelkezésre álló vízkészlet nagyrészét felemészti. A vízfolyások szennyeződése. Mind a Rajna, mind a Maas, mielőtt az ország területére lépnének, a világ egyik legsűrűbb lakosságú és legjobban iparosított területén folynak keresztül. Ez a folyóvíz nagyfokú szennyezettségét eredményezi, elsősorban kis vízhozamok idején, amikor a vízre a legnagyobb szükség van [4]. Különösen a víz klorid tartalmának megnövekedése okoz súlyos problémát. (Egyedül a Rajna évente 10 millió tonna kloridot szállít az ország területére.) A sótartalom megnövekedése többek között azt is jelenti, hogy több folyóvizet kell a lecsapoló- és öntözőhálózat öblítésére fordítani, annak érdekében, hogv a víz sótartalma a rendszerben az öntözési szempontból megkövetelt határérték alatt maradjon (mintegy 300 mg/1

/СГ). A mezőgazdaság érdekei. A talajvíztükör az ország legnagyobb részében kismélységben található, úgyhogy számos helyen a növényzet gyökérzónájában van. Hollandiában a mezőgazdasági gyakorlat ennek a körülménynek figyelembe vételével alakult ki. Tekintve, hogy a növények nyáron ezt a talajvizet hasznosítják,