Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)

2. füzet - Szesztay Károly: Az Egyesült Államok hidrológiai szolgálata

154 Szesztay Károly 5. A készletgazdálkodási főosztály a bányaműveléssel, olaj- és gázkitermeléssel, továbbá a vízkészletgazdálkodással kapcsolatos hatósági (felügyeleti) ügykört látja el, és regionális helyzetfelméréseket készít a készletek kihasználtságáról. Az öt főosztály közül — mint látható — három foglalkozik a vízkészletekkel, az egyik kizárólagosan, további kettő pedig részlegesen. Minthogy a gáz- és olajiparral, továbbá a bányaműveléssel foglalkozó válla­latok jelentékeny mértékű adatgyűjtő és kutatómunkát is végeznek, ezen a téren az állami szolgálatra viszonylag kevesebb hárul, mint a vízkészletfeltárás terén, ahol vállalati, ill. magánjellegű feltárás és kutatás nem olyan jelentős. Erre utal az is, hogy a Szolgálat legnépesebb és legtevékenyebb egysége a vízkészlet fő­osztály, amely ez idő szerint kereken 2000 főt (a szolgálat összlétszámának a felét) foglalkoztat. Az Állami Geológiai Szolgálat központja Washingtonban és környékén van elhelyezve 28 különböző épületben. (A Kongresszus 1962-ben 32 millió dollárt szavazott meg egy központi székház építésére, de a megvalósítás lassan halad előre). Az állami (szövetségi) központon kívül négy regionális központja is van a szolgálatnak: 1. Az atlanti-óceáni övezet számára Washingtonban, 2. a csendes­óceáni övezeté Kaliforniában (a Stanford egyetem közelében Menlo Park-ban). 3. a sziklás-hegységi övezeté Denverben, végül 4. a középső övezeté St. Louisban, melynek most folyik a berendezése. A Geológiai Szolgálat vízkészlet főosztálya (W Tater Resources Division) négy, osztályra (branch-ra) tagozódik: 1. Á felszíni vizek osztálya, 2. A felszín alatti vizek osztálya, 3. Vízkémiai osztály, 4. Az adminisztratív teendőket végző osztály. 6. ábra. Az országos Geológiai Szolgálat hidrológiai főosztálya műszaki létszámának alakulása Рис. 6. Развитие технического персонала Гидрологического Главного Отдела Государственной Геологической Службы Fig. 6. Technical personnel on the hydrological department of the national Geological Survey

Next

/
Thumbnails
Contents