Vízügyi Közlemények, 1964 (46. évfolyam)

1. füzet - I. A települések és ipartelepek vízgazdálkodási üzemei és a regionális vízgazdálkodás

Ipartelepek vízgazdálkodása 51 szennyvizet termel. A „száraz" eljárás révén az izzó kokszot zárt térben levegővel hűtik. Az itt keletkező, magas hőmérsékletű semleges gázokat füst-, vagy vízcsöves kazánba vezetik, ahol a gázok lehűlve 13—40 ata nyomású gőzt termelnek. A továbbiakban egy ventillátor ugyanezeket a lehűlt gázokat visszavezeti a koksz hűtésére. Itt tehát a levegő közvetíti a hűtésből származó hőt a kazánba. Az eljárás előnye, hogy a hűtési hőt értékesíti, a levegő, a kazánvíz állandó körforgásban van, a tekintélyes kokszoltó víz fogyasztása zérusra csökken éslegfőképp az, hogy nem keletkezik fenolos szennyvíz [32]. Csak mint érdekességet említem meg a Sulzer cég egy másik szellemes megoldását, melynek a papírgyártásban van jelentősége. A papírgyártásban a papírlepényből kiszívott vizet mindenütt visszaforgatják. De még így is tekintélyes mennyiségű víz marad a papírban, ami a száradás folyamán elpárolog és a levegőben veszendőbe megy. Ha azonban a papírt hővel szárítjuk, az elmenő gőzöket visszanyerhetjük és ezt a vízmennyiséget is visszanyerjük. Az eljárást tulajdonképpen nem víztakarékossági célból dolgozták ki, hanem a jobb papírminőség elérésére. A kicsapott gőzzel ugyanis a gyártási vizet előmelegítik, a meleg víznek kisebb viszkozitása lévén, a papír a szitákon gyorsabban és jobban víztelenedik, kiszárításához kevesebb hő kell. Az eljárás csak kalorikusán is gazdaságos, a vízmegtakarítás ingyen többletként jelentkezik [33]. (». Gyártás-szervezés és vízgazdálkodás A megfelelő gyártási technológia döntő fontosságú, de csak első lépése a helyes vízgazdálkodásnak. A következő lépés a technológia helyes gyakorlati kivitele. Ebbe a feladatkörbe tartozik: olyan gépek és készülékek kiválasztása, melyek szerkesztésekor a víztakarékosság elveit szem előtt tartották, az ellenáramoltatás elvének érvényesítése, az elhasznált vizek visszaforgatása felújítással vagy anélkül, az elhasznált vizek továbbfelhasználása szerényebb minőségigényű helyeken, anyagkinyerés az elhasznált vizekből, az elhasznált vizek átadása más üzemek részére. Mindezeknek a lehetőségeknek elméletét és gyakorlatát nem lehet e helyen tárgyalni, ezért csupán néhány érdekesebb példával világítjuk meg az elérhető előnyöket. A legszélesebb körben alkalmazható takarékosság az elhasznált vizek visszaforgatása. Néha minden kezelés nélkül vezetik vissza a vizet a felhasználás helyére és csak ha már használhatatlanná vált, engedik ki azt. Tökéletesebb megoldás az, ha a vizet a visszavezetés előtt úgy kezelik (hűtés, ülepítés, derítés), hogy az eredeti tulajdonságait visszanyerje. Leggyakrabban a hűtővizeket forgatják, melyeknek visszahűtése viszonylag könnyű. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy a szokásos hűtőtornyokban nagy vízpazarlás folyik. A vizet párolgási hőjével hűtik és ez a párolgás a fröcskölési veszteségekkel együtt minden forgatáskor tekintélyes veszteséget jelent. Az ilyen visszahűtés során a víz betöményedik, egy részét ezért ki kell engedni, ami újabb veszteséget képvisel. Ezért igen nagy jelentőségűek a zárt visszahűtő berendezések, mint a magyar Iíeller—Forgó-féle léghűtéses torony is, ahol elvileg nincs vízveszteség. Ugyancsak a víztakarékosság érdekében kell kiküszöbölni mindenütt a közvetlen hűtőket, ahol a hűtővíz a hűtendő anyaggal érintkezik és ily módon szennyeződik. A felületi hűtőkben a víz tiszta marad és akárhányszor visszaforgatható. 4*