Vízügyi Közlemények, 1964 (46. évfolyam)
2. füzet - VI. Tavy Lajos: A holland Delta-Terv munkái
Rákóczi L.: Csővezetékek töréshelyeinek felderítése 343 A csatornaszakaszok lezárása ennél bonyolultabb feladatot jelent. A lengyel Vízépítési Kutató Intézetben két módszert alakítottak ki ennek megoldására [2]. 300 mm átmérőig az 1. ábrán látható vázlat szerint zárják le a csatornaszakaszokat. Két vizsgálóakna közötti csatornaszakasz ellenőrzése esetén 20—25 cm hosszú fadugókat vernek be az ábrán látható helyeken. A rongyba csavart fatuskók ilyen alkalmazása az ellenőrző vizsgálatok alkalmával teljesen megfelelőnek mutatkozott. 800 mm átmérőjű, vagy még nagyobb belméretű csatornák esetén. a 2. ábrán vázolt elfalazásokkal zárják le a vizsgálandó szakaszt. Vékony cementhabarcs aljazatra 15 cm vastag téglafalat építenek az ellenőrző aknákban. A falat olyan magasra húzzák, hogy legalább 1,5 m magas duzzasztást érjenek el vele. Az alsó lezáró falba fadugóval ellátotott acélcsődarabot építenek be radioaktív oldat kibocsátásának és a csatornaszakasz átöblítésének lehetővé tételére. Az alkalmazandó izotópfajta kiválasztásánál az alábbi szempontokat kell figyelembe venni: a) vízben jól oldódó elemekből álljon és ne csapódjék ki enyhén savas vagy . lúgos közegben; b) vastag föld-, vagy betonréteg alatt is jól észlelhető legyen, azaz áthatolóképességű y-sugárzást bocsásson ki; c) felezési ideje legyen összhangban a mérés időtartamával; d) minél kevesebb sugárveszélyt jelentsen a környezet szempontjából és ivóvízben megengedett töménysége minél magasabb legyen; e) olcsó és könnyen szállítható, kezelhető legyen. Ezeknek a feltételeknek az alábbi izotópok felelnek meg leginkább: Na—24; K—42; Fe—52 és J—131 [3]. Ezek közül az első két izotópfajta rendelkezik a legrövidebb felezési idővel (15, ill. 12,5 óra) és ezeknek a legmagasabb az ivóvízben megengedett töménysége (2,10" 3, ill. 3,10" 3 (лС /ml). Ennek következtében ezek az izotópok különösen alkalmasak vízvezetéki csövek tömítetlenségeinek felderítésére. Külföldön elterjedten használják közvetlen fogyasztásra kerülő vízben végzendő méréseknél is. A Na—24 alkalmazását indokolja az is, hogy 0,5—1,0 g-os tabletta alakjában, szilárd halmazállapotban szállítható és kezelhető. A másik két izotóp ivóvízben megengedett töménysége már alacsonyabb (6,104, ill. 2,10~ 5 biC/ml), mert könnyen asszimilálódnak a szervezetben és hajlamosak a lerakodásra (a vas a vérben, a jód a pajzsmirigyben). Ennek következtében ezek az izotópok inkább a csatornák hibás szakaszainak felkutatásánál alkalmazhatók, mivel itt lehetőség nyílik a nagyobb arányú felhígulásra, ugyanakkor kevés a valószínűsége annak, hogy emberi szerveztbe jutnak. Mint említettük, a radioaktív nyomjelző-oldatot többnyire a tűzcsapokon (hidránsokon) keresztül juttatják a vízvezeték vizsgált szakaszába. Ehhez előbb fel kell hígítani az atomreaktorból kapott izotóp-oldatot. A hígítást lehetőleg a mérés helyén végzik, két lépésben : először egy 2—-3 m hosszú alumínium rúd végére erősített kisebb űrtartalmú (0,5—1 1) műanyag, vagy alumínium edényben törzsoldatot készítenek olyképpen, hogy az ólom tartályban a helyszínre szállított izotópoldatot felhígítják benne, vagy feloldják az alkalmazni kívánt radioaktív sót. Az ismert töménységű törzsoldatot azután a rúd segítségével egy nagyobb 4—500 l-es 2. ábra. 800 mm vagy annál nagyobb átmérőjű csatorna lezárása falazással
