Vízügyi Közlemények, 1964 (46. évfolyam)

2. füzet - II. Aldobolyi Nagy Miklós-Gulácsi János: Hévízgazdálkodási kérdések a Dél-Alföldön

Hévízgazdálkodási kérdések 207 csatornahálózat nem tudja befogadni a nagy mennyiségű termálvíztöbbletet, de alkalmatlanná teszi a befogadást a termálvíz hőmérséklete és több kémiai tulajdonsága is. A jövőben Makón, Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Csongrádon stb. kiépülő városi szennyvízelvezetést tehát e szempontok figyelembevételével kell majd megtervezni. A hévízgazdálkodás azonban a települések ivó- és ipari vízellátását is befolyásolja, amennyiben pl. a tisztasági és más fürdők, mosodák, sőt a háztartások használati melegvize is a hévíz alkalmazásakor nem a hálózati vízből, hanem a többlépcsősen felhasználásra kerülő termálvízből származik. c) Műszaki készültség A nagyobb mélységből származó hévíz gazdaságos feltárására ma a korábban kizárólag szénhidrogénkutató Rotary-rendszerű fúrófelszerelést alkalmazzák. Voltaképpen ennek a rendszernek az átvétele adta meg a lehetőséget hazánk termálvíz kincsének nagyobb arányú kitermelésére. Az ilyen műszaki készültséggel viszonylag igen rövid idő alatt és a korábbi fogalmak szerint olcsón (3,5—4 millió Ft költséggel) 1800—2000 m-es mélységű nagy hozamú és magas hőmérsékletű víznyerő helyeket lehet létesíteni a hidrogeológiailag alkalmas területeken. A korszerű hévízgazdálkodáshoz tartozik, hogy valamennyi termálvízfelhasználásban jó képzettségű tervezőgárdát és kezelőszemélyzetet kell kinevelni. Amennyiben alapszolgáltatásokat végez a hévízhasznosítás (pl. egészségügyi, ipari és kommunális vonatkozásban), a zökkenőmentességhez az üzemelés megindításával egyidejűleg a többi alapszolgáltatással mindenben megegyező biztonságot nyújtó kezelőszemélyzet is szükséges. d) A hévízhasznosítás gazdaságossági vizsgálata. Szervezés Hogy valamely területen megvan-e a lehetőség és a szükség hévízfeltárásra, illetve a meddő szénhidrogénkutató fúrások víznyerő kúttá való kiképzésére s hogy az így nyert hévíz hasznosítása miként illik tervgazdálkodásunkba, műszaki és gazdaságossági tényezők döntik el. A szereplő főbb szempontok: a termálvízfeltárás költségei, hőfok, vízmennyiség és minőség; a csurgalékvíz elhelyezése; a hasznosítással kapcsolatos valamennyi létesítmény beruházási költsége; az esetleges melléktermékek kinyerésével járó előnyök; energetikai és településföldrajzi vonatkozások (pl., hogy az illető helyen indokolt-e a település létrehozása vagy fejlesztése); a jelentkező felhasználási igények és a hévízhasznosítás remélt aránya a teljes kiaknázáshoz képest stb. Ugyanilyen döntés alapján állapítják meg a hévizek hasznosítási sorrendjét is. így pl. a Dél-Alföldön elsősorban a legnagyobb helységek és a természetileg, valamint ipari telepítésre egyébként is kedvező területek, főleg a Tisza melléke mutatkoznak a legalkalmasabbaknak termálkutak létesítésére. Általánosan hangoztatott a többlépcsős hasznosítás elve. A lépcsőzött hőkihasználás azonban csak kényszerű megoldás. Leggazdaságosabb az az ideális megoldás lenne, ha egyetlen berendezéssel lehetne hasznosítani a termálvíz összes hőjét. Egy korszerű, 2000 l/perc hozamú termálkútból 90—25 C° (tehát 65 C°-os) maximális, a mezőgazdasági fűtésben télen meg is valósítható hőlevétel esetén 187 mkal/nap áll rendelkezésre. Márpedig ekkora hőmennyiséget jelenlegi kapa-