Vízügyi Közlemények, 1964 (46. évfolyam)

2. füzet - II. Aldobolyi Nagy Miklós-Gulácsi János: Hévízgazdálkodási kérdések a Dél-Alföldön

202 Aldobolyi Nagy Ai.—Gulácsi I. A mélységi természeti adottságok a vízadásra alkalmas üledékösszlet és a geotermikus grádiens alapján vehetők legcélszerűbben számba. A vízadó üledékösszlet minősége és mennyisége a Dél-Alföldön általában kedvező. A tulajdonságok különösen előnyösek a Tiszavölgyben és környékén egészen Kondorosig, a Mórahalom — Sándorfalva — Csongrád — Szentes — Békésszentandrás—Kondoros—Hódmezővásárhely—Ferencszállás—Szeged helységekkel, és kisebb mértékben a Makó—Végegyháza—Orosháza—Nagyszénás helységekkel jellemezhető területen. Ez utóbbi résznek magva a hazai földtani szakirodalomban ismeretes Tótkomlósi-rög. Nagyobb számú és mélységű fúrással természetesen majd pontosabb elhatárolás is vonható, de a következő évek hévíz nyerésre vonatkozó mélyfúrásai számára az említett körvonalak elégségesek s a hévízgazdálkodót is nagyjában tájékoztatják a várható hasznosítások elhelyezkedéséről. A legkedvezőbb tiszakörnyéki sáv vastag üledékösszlete hosszú földtörténeti múltnak kedvező eseményeivel magyarázható. Az Alföld helyén volt a rögös alaphegység az újharmadkorban, főleg a miocénben, erősen megroskadt és helyenként tengeri elöntés alá is került, majd a miocén utáni korszaknak, a pliocénnek ún. pannon emelete idején tovább süllyedve egységes medencévé vált. A pannon beltenger évmilliókon át tartó folytonos, bár nem egyenletes süllyedésével mindenütt vastag üledéksor képződött ki. A medence lefolyástalansága miatt az üledéket lerakó víz nem távozhatott el, hanem az üledékkel együtt mind mélyebbre süllyedt, a feltöltődés viszont a süllyedéssel tartott lépést. Ez eredményezte a roppant vastag pannon üledéksort ezen a területen. Az üledékképződés a pliocén legfelső emeletében, az ún. levantei korszakban is tovább folytatódott, de már nem beltengeri, hanem édesvizű tavi- és folyólerakodásokból. Ugyanígy tovább tartott a süllyedés és feltöltődés a pleisztocénben, sőt tart a földtörténeti jelenkorban, a holocénben is. A 2500—3000 m-es, sőt a terület legkedvezőbb részein ennél is vastagabb teljes üledéksor porózus tagjainak minden hézaga az illető korból származó és tulajdonságait mutató beltengeri, tavi, folyó- és csapadékeredetű vízzel telt. A hévíztartalmú üledékösszlet vastagságát a közelmúlt években egyes kutatók (Balló Iván, Bélteky Lajos, Boldizsár Tibor, Juhász József) — eltérő meggondolások alapján — megkísérelték felmérni. E tanulmányi szinten mozgó feltevések közt nagy a szóródás, annyi azonban mindenesetre valószínűsíthető belőlük, hogy dél-alföldi területünk felszíne alatt ez idő szerint és főleg bizonyos résztájain roppant nagy forróvíz készlet van. A VITUKI szakemberei 10—25 m

3/s közelítő mennyiségűre becsülték fel az Alsó-Tiszavidék kb. 8300 km

2-nyi területéről folyamatosan kitermelhető hévizet. Ez az óriási készletet feltételező hévízhozam sem menti fel a nagy időtávlatban számító hévízgazdálkodót a leggazdaságosabb hévízkihasználás népgazdasági követelménye alól. A fúrások tanulságai szerint ezen a területen forrpont körüli, sőt a talpmélységben azt meghaladó hőfokú és bőséges mennyiségű hévíz elsősorban a felső-alsó pannonkori üledékek határán levő víztartó rétegekből termelhető ki. Az itteni homok még apróbbszemű összetételben is kitűnő vízadó a felette levő agyagos rétegek vízkiszorítása folytán. A kb. 1800—2000 m mélységben levő határzóna rétegsorai Miháltz István szerint valószínűleg még az alaphegységi mészkőrögökből is nyernek hő- és vízutánpótlást. A vízadóösszletre tehát nagy nyomás hat, ami nemcsak a vízadás bőségében, hanem a nyugalmi vízszint tekintélyes magasságában is (pl. Szeged-székelysor-i mélyfúrásból feltörő vízé 48 m) jelentkezik. E tényt