Vízügyi Közlemények, 1964 (46. évfolyam)

2. füzet - I. Kresser, Werner: A lefolyás hosszúidejű előrejelzése különféle módszerekkel és az eredmények összehasonlítása

196 Kresser, Werner többletbevételt jelent. Nyilvánvaló, hogy az energiaviszonyok ilyen változása nem lehet hatástalan az általános légkörzésre és ezúton a földi időjárás alakulására és ezért sokkal indokoltabbnak látszik, mint bármikor a múltban, hogy az időjárás általános alakulásának a napfoltciklustól való függését a hosszú idejű hidrológiai előrejelzésekben is figyelembe vegyük. BRATRÁNEK cseh hidrológus például aránylag szoros kapcsolatot állapított meg a relatív napfoltszámok menete és az Elba vízgyűjtő területének csapadéka és lefolyása között. Az általa kimutatott összefüggések szorossága mellett szól az is, hogy a reájuk alapított vízhozam-előrejelzések a későbbi észlelésekkel egészen kitűnően megegyeztek, ami nagy reményekre jogosít. Ha a Duna stein—kremsi évi középvízhozama és a zürichi relatív napfoltszámok között lineáris kapcsolatot tételezünk fel, olyan képhez jutunk, amelynek alapján semmiképpen sem remélhető, hogy az előrejelzés jó lesz. A 9. ábrából világosan kitűnik: a stochastikus kapcsolatok nem olyan egyszerűek, hogy lineáris korrelációt szabadna feltételezni. Ezt az ilyen vizsgálatokban feltétlenül figyelembe kell venni. Ha azonban ezzel számolva bizonyos mellékkörülményeket is számbaveszünk, akkor a bemutatotthoz hasonló hosszúidejű vízhozamelőrejelzés nagyon is reális, és a módszer alkalmazása kétségkívül bizonyos előnyökkel jár. Az utolsó eljárást, amelynek egyszerűsége egyenesen megvesztegető, ZAWADIL bécsi meteorológus elvileg már évek óta nagy sikerrel alkalmazza a téli hónapok hőmérsékleti jellegének előrejelzésére. A módszer négyes beosztás szerint minden havi vagy évszakos adatot „igen száraz", „száraz", „nedves" vagy „igen nedves" jelzéssel jellemez. Ezután az egyes hónapok vagy évszakok múltbeli hidrológiai jellege alapján megállapított stochasztikus kapcsolatok segélyével valószínűségi alapon következtet valamely következő időszak vízviszonyaira. Ezen az alapon ugyan legfeljebb egy évre terjedő, tisztán kvalitatív jellegű megállapításokat lehet tenni, de nagy találati valószínűség esetén ezek is rendkívül értékesek. Az eljárás alapgondolata tehát az, hogy a természetben minden törvényszerűséget statisztikusnak lehet tekinteni, amiért a felderített kapcsolatok alapján olyan előrejelzések készíthetők, amelyeknek a valószínűsége már a biztossal határos. Az ily módon készített vízhozam-előrejelzést még egyszerű számítással is ellenőriztük, ami tulajdonképpen a megmaradási hajlam figyelembevételét jelenti, és az eredmény ugyanaz volt. A 10. ábrában áttekinthetően összefoglaltuk az extrapolálások eredményeit, vagyis a vízszállításra vonatkozó előrejelzéseket. Az előrejelzéseket egységesen az 1961—65. évekre készítettük el, éspedig azért, mert a harmonikus elemzést és a periodogramszámítás programozását már 1961 tavaszán, a budapesti konferencia előtt elvégeztük. Azért, hogy mindegyik módszer tekintetében azonosak legyenek a feltételek, az időközben megismert 1961. és 1962. évi középvízhozamot vettük figyelembe és a további elemzési eljárásokban is az 1829—1960. évi észlelési sorra támaszkodtunk. Amint az eddigiek alapján várható volt, a harmonikus analízisre alapított előrejelzés a legkevésbé meggyőző, és a periodogram-elemzésre alapítottnak is csak igen csekély a hitele. A 10. ábrában ugyanis az üres mezők „száraz" éveket jelentenek, több mint 5%-kal a sokévi átlag alatt maradó középvízhozammal, míg a KÖQ és 0,95 KÖQ közti vízszállítású „mérsékelten száraz" éveket vízszintes vonalkázás jelöli. A ferde csikozás legfeljebb 5%-kal a KÖQ feletti víz-