Vízügyi Közlemények, 1964 (46. évfolyam)

1. füzet - I. A települések és ipartelepek vízgazdálkodási üzemei és a regionális vízgazdálkodás

140 Szakváry Jenő 1) A kibocsátott szennyvizek tisztítási mértéke A tárgyalt 20 város elvezetett szennyvizének mennyisége napi átlagban kereken 701 000 m

3, melyből a lakosságra 289 000 (41%), iparra pedig 412 000 m

3 (59%) esik. Az, hogy a III. táblázat szerint az ipar részére eladott víz mennyisége napi átlagban 378 000 m

3, viszont a közcsatornába bebocsátott ipari eredetű szennyvíz mennyisége 412 000 m

3, azzal magyarázható, hogy számos ipari üzem saját víztermeléséből felhasznált vizet szennyvízként a közcsatornába bocsátja be nagyrészt előtisztított állapotban. Az elvezetett szennyvizek alig 3,2%-a kerül biológiai tisztítás alá, míg mechanikailag 65% lesz tisztítva. Ez egyrészt azt tükrözi, hogy a városok nincsenek kellően tisztítóberendezésekkel ellátva, másrészt elsősorban Budapesten, Szolnokon és Győrben nagyrészt egyesített rendszer van kiépítve és a Dunán, valamint a Tiszán kellő vízmennyiség áll rendelkezésre a hígított szennyvizek nagyrészt mechanikai tisztítás utáni öntisztulásának biztosítására. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nevezett városokban nincs még nagyon sok teendő a keletkezett szennyvizek tisztítása terén. Néhány városban, mint Miskolc, Sopron, Szombathely, a háborús károk következtében a mechanikai tisztítást biztosító szennyvíztelepek tönkrementek. m) Szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás megvalósítási költséghányada Ha egy város lakosságának mintegy 80%-a él szennyvízcsatornahálózattal ellátott területen, akkor — a közbenső esetleges szennyvízátemeléseket elhanyagolva — a teljes csatornázás bruttó állóeszközállományából mintegy 20—25% esik a szennyvíztisztító berendezésekre. Országos átlagban az 1 főre eső csatornázás költsége 800—900 Ft az 1 főre eső szennyvíztisztítás költsége 200—250 Ft Az 1 lakosra eső csatornahálózat fm-re a település jellege, laksűrűsége, domborzati viszonyai, beépítési módja jelentős kihatással van. így pl. olyan városokban, mind Budapest, Dunaújváros, Győr, Debrecen, Eger, Nagykanizsa, Miskolc, Szolnok, ahol súllyal többszintes, sűrű beépítettség van, illetve csak a városmag van csatornázással ellátva, 1 lakosra 1,03—1,43 fm csatornahálózat esik. Nagyobb kiterjedésű és 1—3 szintes beépítettségű városokban, mint pl. Kecskemét, Sopron, Szombathely, Vác, 1 lakosra 1,58—1,98 I'm csatornahálózat jut. Az alföldi mezővárosokban, lazább beépítésű és súllyal 1—2 szintes beépítettségű városokban, mint Szeged, Székesfehérvár, Kaposvár, Sátoraljaújhely 1 lakosra 2,3—4,22 fm csatornahossz esik. Fentiekből egyértelműleg értékelhető, hogy a lazább beépítésű, de többszintes építési mód a közművek költsége tekintetében is gazdaságosabb, mint a zártsorú beépítés, mely súllyal egyszintes épületekből áll. Annak mérlegelése, hogy milyen hektáronkénti laksűrűség mellett gazdaságos még csatornázás, attól függ, hogy egyszintes, vagy többszintes beépítésről van-e szó. Többszintes beépítés esetében nyilvánvalóan a csatornázás mindenképpen szükséges és itt a laksűrűség még laza beépítés mellett is eléri a 100 fő/ha-t. Egyszintes beépítés mellett úgy vélem, hogy az 50—60 fő/ha laksűrűség mellett kedvező műszaki adottságokat feltételezve gazdaságos a közművesítés és így a csatornázás is.