Vízügyi Közlemények, 1963 (45. évfolyam)
3. füzet - II. Az 1963. évi tavaszi ár- és belvizek Magyarországon
A középdunántúli ár- és belvizek 303 A danamenti belvízöblözetek közül a Dunaújváros alatti belvízcsatornákon az olvadás már korábban, március 9-e körül megindult. A kisebb víztartalmú hótakaró miatt veszélyes helyzet nem alakult ki. Súlyosabb volt a helyzet az adomji belvízöblözetben. Az öblözet külvízét szállító Cikolai-víz annyi vizet hozott, hogy azt a teljesen kiürített Cikolai tározó (4,5.10 6m 3) sem tudta befogadni, s a völgyzárógát meghágását, ill. átszakadását csak megfeszített munkával sikerült elkerülni. A tározó árapasztója több napon át 40 m 3/s-nál több vizet engedett az északi övcsatornába, amelynek töltése a második napon átszakadt. A falut a vasúti töltésnek, mint második védvonalnak a felhasználásával mentették meg. A szomszédos iváncsai öblözetböl szintén nagymennyiségű vizet kellett elvezetni. Az adonyi belvízvédekezést és a belvizek levezetését megnehezítette a Dunán III. 15-én megindult jégzajlás, amely torlaszképződéssel fenyegetett. Az időjárási helyzet kedvező alakulása miatt azonban a jéglevonulás nagyobb zavart nem okozott. 3. Az árvíz idején végzett liidrometriai munka A Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság 1962. decemberben megszervezte a hótakaró víztartalmának mérésére szolgáló észlelőhálózatot, hat helyen naponta 5—20 pontban mérték a hótakaró víztartalmát. Az állomások közül kettő naponta telefonon jelentette a mért értékeket. A hótakaró víztartalmának ábrázolására ezekből az adatokból az ár- és belvízveszély felmérésének megkönnyítésére február 1-től 5—10 naponként —- a havazások jelentkezésétől függően — térképeket szerkesztettünk. Az adatok területi sűrítése végett, szükség szerint további 6—8 helyen mértük a hótakaró víztartalmát (4.2. ábra) Az olvadás megindulásakor — március 8-án — megkezdtük a vízhozamméréseket, elsősorban a sok vizet tároló, hó takar óval borított északi térségben. A rúdról való szárnymérések elvégzése azonban a rendkívüli nagy sebességek miatt megfelelő pontossággal sok esetben lehetetlen volt. Sajnos, ebben az időben megfelelő árvízhozammérő berendezés nem állt rendelkezésünkre. A mérőcsoport ilyen esetekben a tetőző vízállás feljegyzése mellett a tetőzés után az apadáskor is végzett méréseket, hogy a tetőző vízhozam értéke hidraulikai úton ellenőrizhető legyen. A vízhozamnyilvántartásra felhasználható műtárgyak (duzzasztók, zsilipek és átereszek) vízhozamtényezőjének a meghatározására ugyancsak végeztünk méréseket, elsősorban a belvizes területeken. A mérőcsoport a térképen megjelölt 24 helyen összesen 39 vízhozammérést végzett a kritikus időben. Az árvízi hozammérésekkel párhuzamosan a terület két jellegzetes, de kellő számú vízmércével nem rendelkező vízfolyásán, a Torna patakon és a VeszprémiSéden a mérőcsoport 1—-1 tagja az árhullámot végigkísérve rögzítette a tetőzés időpontját és magasságát (hidakon, elöntött épületeken, stb.) Az árvíz idején, amint azt már említettük, a védelemvezetés több helyen ideiglenes árvíztározók létesítését határozta el. A tározókból történő vízeresztés szabályozása és a tározók hatásának kiszámítása végett a mérőcsoport külön mérte a tározókba érkező vízhozamokat — a Velencei tóba folyó Császárvizet és a Velencei tóból az alsó tározóba eresztett vizet, valamint a sárszentmihályi duzzasztómű elzárásával keletkezett tározóba érkező Veszprémi-Sédet és Gaját — és ellenőrizte a tározókból a Nádorba engedett vízhozamokat. E mérések során 9 helyen összesen 17 mérést végeztünk.
