Vízügyi Közlemények, 1963 (45. évfolyam)

1. füzet - V. Ismertetések

Merényi M.: Vízerőművek a Nílus völgyében 99 Az alvízi medence majdnem függőleges sziklafalait, ahol szükséges volt, hátrahorgonyzással biztosították. A víz jó hozzáfolyását az alagút nyílásaihoz a medencében meghagyott íves sziklanyelvekkel biztosították kis vízmennyiség esetére. A Níluson évente lefolyó vízmennyiség 60 — 110 milliárd m

3 között változik az év csapadékosságának megfelelően. Ebből 5 milliárd m

3-t tudnak tározni a jelenlegi duzzasztóval. Az erőmű üzemét legmesszebbmenőkig az öntözési üzemnek, mint elsődleges szempontnak kell alávetni. Az árvízkor kb. 2 hónapi időtartamra tehát a tározó majdnem üres, kicsi a vízlépcső s bár korlátlan mennyiségű víz áll rendelkezésre, az elérhető teljesítmény csak 100 MW körüli; — feltöltött tározó esetén, annak kiürülésével csökkenő, de mégis 20—30 m közötti vízlépcső esetén csak az öntözővíz szükségletnek megjelelő vízmennyiség bocsátható le. A nagyobb vízlépcső miatt ekkor a teljesítmény mégis 300 MW körüli. Az alvízi alagútak építése. Négy alvízi alagút épült, egyenként 150 m

2-es keresztmetszettel. Az alagútak nagy í'vben elkerülik a meglevő duzzasztó építményeit, hogy az építésükhöz szükséges robbantások ne veszélyeztessék azok állékonyságát. Az alagútakat alvíz felől kezdték fúrni, egyszerre mind a négyet és a kezdeti és végszakasztól eltekintve, ahol vezértáróval dolgoztak, két alagútfúrúsi módot hasznaltak: 1. Repedésmentes gránitsziklában először a 80 m

2 keresztmetszetű alsó részt fúrták ki és második fázisban a gépeket a már kitermelt anyagra állítva folyamatos munkával végezhették a keresztszelvény felső részének kialakítását és a kitermelt anyag elszállítását. 2. Töredezett sziklában a keresztszelvény felső részét fúrták ki, acél boltozati elemekkel biztosították, majd az alsó szelvényrész kitermelése után az célboltozatokra szerelt zsaluzatok segítségével készített végleges betonboltozattal védték e szakaszokat. 3308 m elkészült alagútból 580 m igényelt betonboltozatú erősítést. Az alagútfúrási munkához Atlas RH 656 fúrógépeket, Ruston Bucyrus 33 RB ekszkavátorokat és 15 t-ás dumpereket használtak. Az alagútak 34 hónapi munkával készültek el. Az építkezés helye sivatagi éghajlatú, az átlagos csapadék évi 3 mm, a max. hőmérséklet 51 C°, a min. hőmérséklet +2 C°. Az építőanyagok és gépek szállítását Alexandria tengeri kikötőből folyami hajókon végezték; az egyik meglevő hajózsilip kamra fölé 100 t teherbírású, 33 m fesztávú bakdarut szereltek s így a hajózsilip szolgált kirakó kikötőként. A duzzasztót gránitra alapozták, az erőmű helyén a gránit felett helyenként nubiai homokkőrétegek voltak, a felszínt sivatagi szélfútta homok fedte. 1953-ban kezdték újra az erőműépítkezés zárógáljainak építését. A zárógátak részben faragottkő falak, részben középen 3, 4 В és 10 A szelvényű Larssen-fal függönnyel vízzáróvá tett kőgátak voltak. A meglevő gát alvízébe torkolló alagútak kiömlőnyílásait is zárógáttal kellett védeni az építés tartamára. A zárógátak helyszínrajzi elrendezését a 3. ábra mutatja. A felvízben levő zárógátaknak a tározás 6 — 7 hónapos időszakában 30 m-es víznyomás ellen kellett védeniök a munkagödröt. A gát szivárgó galériájában mért átfolyó vízmennyiség eleinte 140 l/s, később eliszapolódás folytán 10Ö l/s volt. Az épí'őherendeyések részletes leírását hely hiányában mellőznünk kell, csak az alábbi érdekes részleteket említjük meg. A betonozáshoz egyiptomi, heluáni cementet használtak. A betonkeverék készítése előtt az adalékanyagot 27 C°-os Nílus vízzel való locsolás után száraz levegő ráfujatásával, párologtatásával hűtötték. Így a 40 — 45 C°-os külső hőmérséklet mellett is sikerült elérni, hogy a betonkeverékből 30° alatti hőmérsékletű anyag került ki. Az építő és szerelő munkásokat hordozható tetőkkel védték a közvetlen napsugárzás hatásától. 1948. és 52. között majdnem 400 változatból álló modellkísérletet végeztek a zürichi műszaki főiskolán az erőmű helyes kialakítása érdekében, amit 1954 —56-ban, a változott tervnek megfelelően még újabb modellkísérletek követtek a stockholmi műszaki főiskolán, a turbinamodellek kísérleteit nem is említve. A vízkivételi gát 1957. közepén összes záróberendezéseivel készen állott és az évi árvíz próbáját nyomban kiállta. Az alagutak és az alvízi medence 1959-ben készültek el. A turbinák és generátorok gy

rártását, időnyerés céljából, megosztva 7*