Vízügyi Közlemények, 1962 (44. évfolyam)

4. füzet - IX. Könyvismertetés

Salamin P.: Kézdy A. és Markó I.: Földművek védelme 613 kon belül hibátlanok, a bevágási, a töltésrézsűk, a vegyes szelvények, a kisebb k- munkagödrök, a depóniák és anyaglelőhelyek rézsűinek meghatározását teszik lehetővé. Érdekes összefoglalásnak tárgya még ebben a fejezetben a sziklafal állékonvsága is. "A III. fejezetben Kézdi Árpád rövid, de ugyanakkor jól áttekinthető vázlatát adja a nagy töltések alapozási kérdéseinek. A közreadott anyag alapján megbecsülhetők vagy meghatározhatók a töltés alatti talajban fellépő függőleges feszültségek és a töltés alapsíkján a nyírófesziiltségek, vizsgálhatók a puha altalajban fellépő jelenségek, a töltéstestnek a pórusvíznyomás következtében fellépő szétcsúszása, a tömörítetlen töltés roskadása. A gyakorlati megoldások sorában szerepelnek a töltés alatti lépcsőzések, fogazások, a megtámasztó földmagok és kőlábak, a nyomópadkák, a lebegő vasbetonlemezek stb. А IV. fejezetben a szerzők a földtömegek meredek rézsűfelszínét megtámasztó súlyfalakat, rács és szekrényes falakat, T, L vagy I keresztmetszetű vasbeton támfalakat vázolják. Igen áttekinthető a támfalak épségét és állékonyságát veszélyeztető hatások rajzi bemutatása (1. ábra). Számos értékes megoldást adnak a kivitelezett támfalak tervei. Markó Iván összeállítása a terep víztelenítési feladatairól az V. fejezetben a könyv súlyponli részét jelenti. Ennek a fejezetnek első része a terepről lefolyó vízmennyiség meghatározási módszereinek összefoglalása. A szerző igen helyesen nem azt a gyakori utat követi, hogy a szakirodalomból ismert eljárások sorát mutatja be és ezeknek teljesen indokolatlan párhuzamos végrehajtását írja elő, hanem az egyes felmerülő feladatok megoldására (kisvízfolyások, vízmosások, belvízcsatornák stb. nagyvízhozamának megállapítására) a szerinte legjobb utat adja meg. Az egyes eljárások természetesen magukon viselik ennek az egész kérdéscsoportnak megoldatlan voltát. Még nincs annyi kutatási eredményünk és észlelésünk, hogy sokszor csak viszonylag is helyes eljárást írjunk elő. Hazai körülmények között alkalmazhatónak tulajdonképpen csak a tapasztalatokon alapuló becsléses eljárásokat fogadhatjuk el. Ilyen pl. a Csermák és a Markó által tapasztalati adatok alapján kidolgozott összefüggések a nagyvízhozam megállapítására, vagy ilyen a belvízcsatornák vizsgálatához megadott táblázatos javaslat, vagy ilyen lehet a csapadékadatok statisztikai feldolgozására alapított az az eljárás, amelynél a lefolyási tényező értékét szélsőséges esetek megfigyelése alapján becsüljük. A Kenessey-féle évi átlagos lefolyási résztényezők alkalmazása a mértékadó vízhozamok meghatározásánál már vitathatók. Még tisztázandó fogalomnak tekinthető a „gyakoriság" fogalma, amelyet szakirodalmunkban a legkülönbözőbben használnak. A fejezet értékes rajzanyagával kapcsolatban két helyen kisebb megjegyzés tehető. A 124. ábra, amely az évi csapadékeloszlást tünteti fel, az 550 és a "500 mm-es izohiéták elhagyása (és egy-két 550-es vonal ü00-ra való átszámozása) következtében úgy tünteti fel az Alföldet, mintha az átlagos évi 600 mm-es csapadékot kapna, márpedig az lényegesen kisebb. A 132. és 133. ábra különben igen hasznos és úttörő grafikonseregei nincsenek a matematikai statisztika adta lehetőségnek megfelelően javítva, s így számos esetben a valószínű Víilóságos helyzettől eltérő alakot mutatnak (különösen jól látszik ez a 7. részábrán). Ügy érezzük, hogy ez a kitűnő alapanyag tovább lenne javítható (ami persze nem a fejezet szerzőjének feladata). 1. ábra. Támfalak épségét és állékonyságát veszélyeztető hatások (könyv 99. ábrája, 69. old.)