Vízügyi Közlemények, 1962 (44. évfolyam)

1. füzet - II. Szilágyi Gyula-Vágás István: Földmedrű öntözőcsatornák szivárgási veszteségének megállapítása

Földmedrű öntöző csatornák szivárgása 29 Hogy az egyre sokasodó hatótényezőktől mentesítsük eredményeinket, kísérleti méréseinket a következő feltételek biztosításával végeztük: a) Olyan helyeken mértünk, ahol a talajvíz a csatornafenéktől számított 3 m-nél nagyobb mélységben helyezkedett el. így a talajvízszint magasságának, valamint a kapilláris tartománynak a hatása számbavehetően nem érződhetett az eredményeken. b) A mérőcső átmérője minden esetben 9 cm volt. Ennek a mérések egységesítésén kívül anyagbeszerzési oka volt, és a könnyű kezelhetőség szempontjai szóltak mellette. c) A çsatornâban a mérőcsövet övező külső vízoszlop magassága nem lépte túl a 25 cm-t. Ezáltal elkerültük az oldalszivárgást, és egyúttal a külső víznek a mérőcsőbe való benyomulását is megakadályoztuk. d) A mérőcső feltöltési magassága (H) kísérleti méréseinknél 0,10—1,60 m között változott. Tömegméréseinknél H értéke 1 m volt. Az adott feltételek mellett kísérletileg igazolható volt, hogy a mérőcsőből való elszivárgásokra vonatkozóan is felírható a (4) egyenlet, ha a 4. ábrán látható pontszóródások kiegyenlítéseként az egyenest elfogadjuk. A 4. ábra kísérleti eredményeinket mutatja. Amint az ábrából kitűnik, a pontszóródások egyenessel való kiegyenlítése csak az 50 cm 5= H ^ 100 cm határok között fogadható el közelítésben. Más határok között ez a közelítés elvileg sem állhatna fenn, hiszen erős vitára adhatna okot az a körülmény, hogy pl. a 4. ábra szerint a zérus szivárgási érték a zérus feltöltési magassághoz tartoznék, holott a mérőcsövön kívül esetleg meglevő 20—25 cm-es külső vízoszlop ellennyomást gyakorolhat. Ilyen viszonyok között a 0-nál nagyobb belső vízoszlopnyomáshoz tartozik a 0 szivárgási érték. Ezért a H 50 cm-es értékekkel nem foglalkozunk és vizsgálatunkból kirekesztjük. A (4) egyenletnek a kísérletileg igazolt 50 cm ^ H â 100 cm határok közötti közelítő elfogadása nagyon megkönnyíti a mérőcsöves módszerrel kapható szivárgási eredményeknek az állóvízű medence módszeréből kapott eredményekkel történő összehasonlítását, tekintve, hogy így már csak a kétféle eljárással ugyanolyan külső körülmények között megállapított e értékek összevetésére van szükség. A (4) egyenletnek a mérőcsőből történő elszivárgásra vonatkozó érvényessége egyébként azt jelenti, hogy az előzőekben megadott feltöltési határok között a mérőcsövekből is az időben exponenciális törvény szerint távozik a víz, tehát az (1) egyenlet is érvényes a mérőcsövekre vonatkozóan. Mérőcsövek esetében az e értéket — több más hatótényező mellett — a mérőcső leverési mélysége is befolyásolja. A mérőcső használatához a talajba verés, illetőleg a talajba szúrás elengedhetetlen feltétel, mert csak ezen a módon választhatjuk el a mérhető szivárgási jelenségek tartományát a közvetlen, mérésre nem alkalmas jelenségektől. A mérőcső túlzott beverése viszont nem lehet célunk, mert a szivárgási úthosszát megváltoztatjuk, illetve a leverés folyamán káros talajtömörítést is előidézhetünk. A legelőnyösebb leverési szint megállapítására is kiterjesztettük előkísérleteinket. Ismert leverési értékek mellett ugyanabban a talajban, ugyanolyan feltételek között, minden alkalommal 1 m-es feltöltési szintről indulva meghatároztuk a mérőcsőben mért elszivárgás időbeli változásait (5. ábra). Mindezeknek eredményül azt kaptuk, hogy a leverési mélység változtatása az e tényező változásait eredményezi. Ezt a változást grafikusan ábrázolva jó össze-