Vízügyi Közlemények, 1962 (44. évfolyam)
1. füzet - V. Kienitz Gábor: A hortobágyi térség belvízrendezése
106 Kienitz Gábor Mérges—Sároséri főcsatorna felső részének belvizeit pedig a Nyugati főcsatornába emelik át. Megjegyzendő, hogy az öblözet kis vizei továbbra is bevezethetők lesznek a Hortobágy főcsatornába. A Kondoros fő) öblözet a debreceni lösz-hát déli részén levő Kondoros- és Toczó, valamint Ágod- és Vérvölgyi részvízgyűjtőket tartalmazza. Az e területekről származó vizek a hajduszováti Köselyátmetszésen át gravitációsan a Keleti főcsatornába jutnak. A Keleti főcsatorna ér-vízgyűjtői (6) a debreceni lösz-hát északi részéhez tartozó Fürj-, Vidi-, Brassóés Pece-erek vízgyűjtőinek, valamint kisebb rész-vízgyűjtőknek az összessége. E kelet-nyugati vonulatú ereket a lösz-hát peremén húzódó Keleti főcsatorna átvágta. A főcsatorna lesz az általuk szállított nagy vizeknek a befogadója, míg kis vizeik az alatta megépült bújtatókon át lefolyhatnak a Hortobágy főcsatorna felé. A Királyér-Felsőselypes (7) öblözet a Tisza és a tervezett Nyugati főcsatorna közti rész-vízgyűjtőket tartalmazza. Ezek belvizeit jelenleg a KirályérFelsőselypes-Bágy-Szandalik főcsatorna a Hortobágyba szállítja. E vizeket a főcsatornának a Nyugati főcsatornával való keresztezési helyéhez építendő szivattyútelep fogja utóbbiba átemelni. A Nyugati főcsatorna alá építendő búj tatóval a Hortobágy-közvetlen öblözetben levő görbeházi rész-öblözet belvizei is e szivattyútelephez vezethetők. A bújtató egyben biztosítani fogja az öblözet kis vizeinek a Hortobágy főcsatorna felé vezetését is. Az öblözet belvizeinek a Tiszába emelése a vázolt megoldásnál kedvezőtlenebbnek bizonyult. * A tervezett belvíz-rendszer méretezése céljából végzett hidrológiai feltárásnak három adat-csoportot kellett eredményeznie. Az első a várható vízhozamokra, a második a várható víztömegekre és a harmadik a belvízrendezés folytán várható többlet-jövedelmekre vonatkozik. Az első két fajta adatra egyes létesítmények méretezése végett volt szükség, (az árvédelmi biztonsággal vizsgálandó Hortobágy-Berettyó és Keleti főcsatornák szempontjából a szélsőséges vízhozamok, a Keleti és Nyugati főcsatornákhoz kapcsolódó tározó-terek szempontjából pedig a tározandó vízmennyiségek ismerete volt lényeges). A harmadik adatcsoport pedig azoknak a hatékonysági vizsgálatoknak volt az alapja, melyek segítségével a rendszer méretezése tekintetében dönteni lehetett. Meg kell jegyeznem, hogy a belvíz-rendszer fentebb vázolt tervezése és az itt felsorolt adatok alapján a méretezése természetesen egymásra kölcsön-hatással voltak, ami egyes munkarészek próbálgatás-szerű ismétléseivel is járt. A hidrológiai feltárás alapja két történelmi adat-halmaz volt. Az egyik a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság birtokában levő, 1:2880 méretarányú, mintegy 1 300 db kataszteri lap, amelyeken annakidején feltüntették az 1875-ös és 1915-ös katasztrofális belvizek által elborított területek széleit. Ugyanezeken a térképeken részben fellelhetők az 1940-es elborítások körvonalai is. A másik adathalmaz a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság karcagi szakaszmérnökségén megőrzött vízállás-sor a Hortobágy főcsatorna ágotai vízmércéjére vonatkozóan. Az 1924-es évvel kezdődő adatsor az 1945-—1952 évek adatainak kivételével (amelyeket a volt szolnoki Árvédelmi és Folyamszabályozási Hivatal kezelt), napjainkig rendelkezésre állnak (1952-től a VITUKI kezelésében van a vízmérce). Az elborított területek helyszínrajzai különféle elöntési (felszíni tározási) görbék előállítására voltak felhasználhatók. A két, illetve három katasztrofális belvíz elöntései kijelölik azokat a terület-foltokat, ahol kellően ki nem épített levezető «
