Vízügyi Közlemények, 1962 (44. évfolyam)

1. füzet - V. Kienitz Gábor: A hortobágyi térség belvízrendezése

104 Kienitz Gábor fális csapadékmennyiség egyharmadának két, illetve három hét alatt történő elvezetését tételezve fel. Az igen lassan megvalósuló belvízrendezési munkáknak a tiszalöki öntöző-rendszer tervezése és fokozatos megvalósulása új lendületet adott. A feladat azonban az eredetihez képest nagyon kibővült. Az öntözőrendszer csatorna-hálózata átszabdalta a belvíz-csatornákat és megváltoztatta a vízgyűjtő-határokat. Ugyanakkor erősen megnövekedtek az igények a belvíz levezetéssel szemben. A megváltozott körülmények a belvízrendszer áttervezését, és a követelményeknek megfelelően nagyobb mértékű kiépítését tették szükségessé. Az ezzel kapcsolatos tervezés a Mezőgazdasági Vízügyi Tervező Irodánál indult meg 1953-ban. A hiányos kiindulási adatok dacára az új rendszer alapjait lefektették, és ennek nyomán az elmúlt években komoly kiviteli munkákat hajtottak végre. Mégis, az öntözőrendszer egyre nagyobb fokú kiépülésével párhuzamosan mind több és több probléma vetődött fel a belvízrendszerrel kapcsolatban. Ennek folytán vált szükségessé annak az átfogó tervnek az elkészítése, a Vízügyi Tervező Irodánál, amelynek megállapításaival foglalkozni kívánok. A hortobágyi térség belvízrendezése közvetlen és közvetett lúdrológiai és műszaki kérdéseket vetett fel. Először magának a belvízrendszernek a megváltozott körülményekhez mind vonalazásban, mind a kiépítés mértékében alkalmazkodó áttervezése volt szükséges. Ezután vizsgálni kellett, hogy a változások milyen hatással lesznek a hortobágyi térséget magában foglaló nagyobb vízgyűjtő más területein. Itt a Hortobágy-Berettyó főcsatornával kellett elsősorban foglalkozni, de ugyancsak fel kellett tárni a belvízrendszerbe bekapcsolt öntözési létesítmények, főként a Keleti főcsatorna problémáit is. Utóbbi kérdés újabb tisztázatlan problémákat hozott felszínre. Közismert, hogy a Keleti főcsatorna alsó szakasza nem épült még meg végleges jelleggel, s e kérdéshez kapcsolódik a Kálló főcsatorna torkolati szakaszának kiépítése is. A két főcsatorna torkolati szakaszának tervezését azonban nem volt célszerű a Sebes Körös és Berettyó csatornázási terveinek ismerete nélkül elvégezni. így a hortobágyi belvízrendezéshez kapcsolódott végül is e folyó-csatornázási tervek elkészítése is. E bonyolult módon összefüggő tervezésekből a közvetlen belvízi vonatkozásokkal kívánok elsősorban foglalkozni, csupán utalva a kapcsolódó kérdések vizsgálatainak eredményeire. * Belvízrendezési terv készítésének helyes sorrendje a következő. Különféle műszaki megoldásokat dolgozunk ki és ezek egymásközti összehasonlításával kiválasztjuk a legjobb és leggazdaságosabb változatot. Azt, hogy utóbbit milyen kiépítési fok mellett valósítjuk meg, sokrétű hatékonysági vizsgálattal állapítjuk meg. A hortobágyi belvízrendezés műszaki megoldásai meglehetősen kötöttek voltak. Két alapvető adottság a rendszer kialakításának módját eleve megszabta. Az egyik a Hortobágy-Berettyó főcsatorna korlátozott terhelhetősége, ami a Hortobágyba bevezethető belvizek mennyiségének szab határt, a másik ellensúlyozza ezt, nevezetesen az, hogy a tiszalöki öntözőrendszer létesítményeit belvízlevezetésre fel lehet használni. így csak viszonylag kisebb jelentőségű alternatívák közti döntésekre volt szükség. A Hortobágy főcsatorna vízgyűjtőjét 112 rész-vízgyűjtőre bontottuk fel, amelyek 7 öblözetbe voltak csoportosíthatók (1. ábra). A Horlobágy-közvetlen (1) öblözet a főcsatorna két partján levő kisebb rész-vízgyűjtőket egyesíti. A Kösely (2) öblözethez e főcsatorna vízgyűjtője tartozik a hajdúszováti Kösely-