Vízügyi Közlemények, 1961 (43. évfolyam)

4. füzet - II. Kalinin, G. P.: Vízállások és vízhozamok előrejelzése a nem permanens vízmozgás alapegyenleteinek közelítő megoldása alapján

434 Kalinin, G. P. а lefolyásához szükséges időtartamot többnyire a beszivárgási viszonyok szabják meg. Elméleti meggondolások és kísérleti adatok alapján megállapították, hogy a talajba való beszivárgás J intenzitását az képlettel lehet jellemezni, ahol A és В а talaj nedvességtartalmától és a csapadék intenzitásától függő állandók, az n hatványkitevő első közelítésként 0,50-nek vehető. Ilyen esetben tehát a felszíni lefolyás alakulását a lehullott csapadék mennyisége, az esőzés időtartama, időbeli és területi eloszlása, továbbá a talaj nedvességtartalma befolyásolja. Magasan fekvő talajvízszín esetében az esőzés előrehaladása során a vízgyűjtőterületnek egyre nagyobb hányadán fogja elérni a talajvízszín a térszínt. Az ilyen területekről úgyszólván a teljes csapadékmennyiség lefolyik a mederhálózatba. Az esőzésből származó lefolyás ilyen területeken tehát akkor is megkezdődhet, ha a csapadék intenzitása nem éri el a beszivárgás intenzitását. Az a lefolyási tényezőt ebben az esetben közelítően az hányados jellemzi. (F

t a vízgyűjtőterület azon részeinek kiterjedése, amelyeken a talajvízszín elérte a térszínt, F а teljes vízgyűjtőterület.) Ilyen esetekben az esőzés időtartamának és időbeli eloszlásának a hatása másodlagos; a felszíni lefolyás alakulásában a csapadék mennyisége és a talajvízszín magassága játsza a döntő szerepet. Az utóbbit gyakran közvetett mutatószámokkal (az árhullám előtti időben észlelt vízhozamokkal, a talaj nedvességtartalmával, a megelőző időszakban hullott csapadékkal stb.) lehet jellemezni. Lássuk most milyen lehetőségek vannak az esőzés folyamán a lefolyási veszteségek meghatározására. Az előrejelzés többnyire bizonyos mennyiségű csapadék lehullása után indul meg. Az előrejelzés kidolgozásának időpontjáig a lefolyó vízmennyiség egy része már bejutott a mederhálózatba, más része még a vízgyűjtőterület felszínén van. Azt a vízmennyiséget, amelyik már bejutott a mederhálózatba, megfelelően részletes hidrometriai észlelések esetén sokkal pontosabban lehet meghatározni a hidrometriai adatokból mint a csapadékból. Ha ugyanis meghatározzuk a különböző időpontokban a mederhálózatban tározódott vízvízmennyiséget, a (3) szerinti vízmérleget szem előtt tartva kiszámíthatjuk az előrejelzés kiadásáig a mederhálózatba belépett q hozzáfolyást. A levonulási görbék alkalmazásával az adott hozzáfolyást kiváltó lefolyási magasságokat is rekonstruálhatjuk. A vizsgált időpontig hullott csapadékból lefolyó, de a mederhálózatot még el nem ért vízmennyiséget a mederhálózatba belépő hozzáfolyás és a csapadék adatainak elemzése alapján lehet megállapítani. Az ilyen vizsgálatokban ugyanazokat a főbb feldolgozási módszereket lehet alkalmazni mint a lefolyás számítása esetében. A rövididejű, heves csapadékok és a belőlük származó hozzáfolyás adatainak összehasonlítása alapján például meghatározhatók a levonulási görbék (a hozzáfolyás egységnyi árhullám képének ábrái). A mederbe lépő vízmennyiségeknek és a csapadékoknak a 6. ábra szerinti egybevetése alapján kiszámíthatók a megfelelő hozzáfolyási magasságok. В J = A + ^T (29) a = F,/F (30)