Vízügyi Közlemények, 1961 (43. évfolyam)

4. füzet - II. Kalinin, G. P.: Vízállások és vízhozamok előrejelzése a nem permanens vízmozgás alapegyenleteinek közelítő megoldása alapján

422 Kalinin, G. P. medrek esetében gyökeresen más megoldásokhoz kell folyamodni, mint a szabályos csatornák esetében. Mindenekelőtt meglehetősen erősen sematizálni kell a vizsgált jelenséget és a számítások főbb alapadatait általában a hidrometeorológiai észlelőhálózat szolgáltatta adatokból kell megállapítani. Ebben a vonatkozásban igen jelentősek N. M. Bernadszkij kutatásai, aki rámutatott arra, hogy a vízmérési szelvényekben végzett hidrometriai észlelések alapján a meder számos morfometriai adatát sokkal egyszerűbben és gyorsabban meg lehet határozni, mint a közvetlen mederfelmérések alapján. Ismeretes, hogy Sainl-Venant alapegyenleteit analitikai úton még hozzáfolyás nélküli mederszakaszok esetére sem lehet közvetlenül megoldani és a véges differenciákra való felbontáson, vagy a pillanatnyi vízjárási helyzetek elemzésén felépített megoldások rendkívül fáradságosak. Ezek a körülmények, továbbá a mellékfolyók hatásának figyelembe vétele irányította a figyelmet az alapegyenletek közelítő megoldására, amelyeknél elsődleges szempont a gyakorlati feladatok adottságainak és követelményeinek szem előtt tartása. Ismeretes, hogy a természetes medrekben levonolú árhullámok hossza általában több százezerszerese a hullám magasságának. Ezeknek a hullámoknak a mozgásában a tehetetlenségi erők szerepe jelentéktelen és általában a permanens állapothoz viszonyított többlet-esések szerepe sem jelentős. Az árhullám levonulása során tehát a vízmozgás legfőbb alakítói ugyanazok az erők mint permanens állapot estében. Ez azt jelenti, hogy első közelítésként egyértelmű összefüggést tételezhetünk fel a vízállások és a vízhozamok között. Ezek a feltételezések — amint arra többen rámutattak — rendkívüli mértékben egyszerűsítik a vizsgált feladat megoldását és ilyen úton széles körben alkalmazott módszereket dolgoztak ki az árvízi előrejelzésekre. Széles körben alkalmazzák például az azonos vízhozamok levonulási idejének meghatározására a A W T = W <*> képletet, amelyik szintén a fentebbi egyszerűsítéseken alapszik. Ezek a megoldások általában kielégítő eredményeket adnak rövid és hozzáfolyás nélküli szakaszokon amelyeken az árhullám ellapulásának a hatása nem jelentékeny. Ha az adottságok eltérnek az imént említettől, a számítási eredményeket számottevő mértékű hibák terhelhetik. Ennek csökkentésére többféle tapasztalati eljárást dolgoztak ki a közbenső hozzáfolyás és a hullám ellapulásának figyelembevételére. Ezek a fizikai meggondolásokra és a megelőző években levonult árhullámok adataira támaszkodó megoldások lehetővé teszik a folyók vízjárásának előrejelzését a levonulási idő engedte határig. Lényeges haladást jelentett az ilyen felépítésű előrejelzési módszerek fejlődésében a mederhálózatban tározódott teljes vízkészlet (víztömeg) folyamatos számbavételére való áttérés. A vízkészletek számbavétele elvégezhető mederfelmérési adatok, vagy hidrometriai észlelések alapján. Minthogy a mederméretek alapján való térfogatszámítás gyakorlatilag rendkívül nehezen oldható meg, többnyire a második utat választják. Széles körben alkalmazzák például az egyes