Vízügyi Közlemények, 1961 (43. évfolyam)

1. füzet - I. Horváth Sándor: A folyócsatornázás hatása a magyar Duna jégjárására (folytatás)

4 Horváth Sándor a vízlépcső felé nyomuló kásajég-tömegek lerakódhatnak. Az ilyen elrendezés különösen a sellős szakaszon előnyös (pl. Szoirsztroj, SZU). Ha lehetséges a vízlépcsőt úgy kell elhelyezni, hogy a duzzasztómű alvíz felőli oldala délkelet-délnyugati irányba nézzen. Ebben az esetben a záróelemek szabad levegővel érintkező felületei a zord északi szelek ellen védettek, a napsugarak pedig melegítik azokat. A Kachlet-müvek jégviszonyaival foglalkozó szerzők [34, 35] rámutattak azokra a nehézségekre, amelyek a vízlépcső égtáj szerinti elhelyezéséből származtak. Dr. Danisovic felhívja a figyelmet arra [15], liogy a magányos vízlépcsőt célszerűbb a jeges árvízre való tekintettel a nagyváros fölé, mint alá telepíteni. A vízlépcsők láncolatának kiépítése esetén ennek a jelentősége csökken. A vízlépcső műtárgyainak elhelyezése. A mederbe épített vízlépcsőknél, az egyes műtárgyak helyszükséglete miatt a medret rendszerint bővíteni kell, ilyen esetekben öblözeti építési módról beszélünk. Dr. Strauch nyomatékosan rámutat arra, hogy a vízlépcső műtárgyainak elhelyezésekor a várható felszíni, mélységi és keresztáramlásokra tekintettel kell lenni, mivel a jég és a hordalék ezeket az áramlásokat követi. A jeget és a hordalékot ugyanis a turbinák beömlőnyílásaitól lehetőleg távol kell tartani. Kanyarulatban a homorú oldal csaknem teljesen hordalékmentes, viszont a jég éppen az itt levő öblözetbe terelődik és azt rövid idő alatt teljesen megtölti. A felszínen úszó jeget könnyebb a turbina-beömléstől elterelni, mint a szelvény mélyebb részén mozgó hordalékot, ezért az erőtelepet a kanyarulat homorú oldalún célszerű elhelyezni. Nagy folyókon újabban kedvező tapasztalatokat szereztek az osztott erőtelepekkel (pl. Ybbs-Persenbeug [52, 53]), amelyeknél a duzzasztómű a meder közepén (a sodorvonalban), a két részre osztott erőtelep pedig a meder két szélén helyezkedik el. A vízlépcső feletti bögében felhalmozódó jég csupán a duzzasztóművön keresztül ereszthető le az alvízbe, ezért a duzzasztómű nyílásainak nagysága és száma, valamint a duzzasztómű által elfoglalt mederszélesség rendkívüli fontosságú. Télelőn a víz felszínén ritkán úszó jégtáblák vékonyak, kerekdedek és átmérőjük sem túl nagy, tehát viszonylag szűk nyílásokon is leereszthetők. Láttuk azonban, hogy a duzzasztómű környékén, gyakran még a zajlás előtt felszíni jégből álló jégtakaró alakult ki. Ezt az energiatermelés érdekében gondosan megóvják és a tél végére a duzzasztótérben tekintélyes kiterjedésű jégtakaró fejlődik ki. Ezt a jégtakarót a hajózható folyókon legkésőbb a tél végén feltörik. A jeltöréskor keletkező jégtáblák méretei viszont többszörösen meghaladják a télelőn zajló jégtáblák méreteit, ezért a duzzasztóművek nyílásait tágabbra célszerű méretezni. Az, hogy a jég zavartalan levezetésére hány és mekkora nyílásra van szükség, elniéle ti úton meg nem állapítható, könnyen belátható azonban, hogy a nagyobb számú és bő nyílásokon a jeget könnyebb levezetni, mint a kisszámú szűk nyílásokon. A duzzasztómű által elfoglalt mederszélesség és a teljes mederszélesség viszonyára vonatkozóan megjegyezzük: ha cz az arány kedvezőtlen (azaz a duzzasztómű rövid), a jég a duzzasztómű előtt könnyen összetorlódhat és zavartalan levezetése nem biztosítható. Ezen a helyen fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy a Közép-Duna jégjárása a Felső-Dunáénál kedvezőtlenebb, ezért a felső-dunai vízlépcsőknél szerzett tapasztalatok a Közép-Dunán csupán megfelelően átértékelve alkalmazhatók.