Vízügyi Közlemények, 1960 (42. évfolyam)

4. füzet - V. Kisebb közlemények-Ismertetések

6 HO Kisebb Közlemények A tározók térfogatának tervezésekor tulajdonképpen két külön térfogat-részt kellene figyelembe venni: S

2 térfogatot, amit meghatározott t idő alatt megtölt a hordalék, és térfogatot, ami tározási célra t idő múlva is rendelkezésünkre fog állni. A kettő összege lenne az új tározó teljes S térfogata. A tervezők gyakran az S = S, feltétellel számolnak és hozzáteszik, hogy feltételezhetően t idő alatt a teljes tározótér fel fog töltődni. Eközben nem tűnik ki eléggé, hogy a nagy gonddal szerkesztett, tározási diagramokból meghatározott tározó térfogat esetleg már 5—10 év alatt számottevően lecsökken, így a tározó már nem tudja eredeti feladatát jól betölteni. Az eredeti kiindulási feltételünket egy példával világítjuk meg. Bizonyos vízrendszeren öntözővíz biztosítására meghatározott nagyságú éves tározót kell létesíteni. A vízrendszer kisebb vízfolyásain keresünk tározási lehetőséget. A kis vízfolyások hidrológiai adatai bizonytalanok, ez arra ösztönöz, hogy tározónkat minél nagyobb vízfolyásra építsük, nagy n értékkel tervezzük. Ekkor azonban n értékével egyenes arányban megnő S, értéke is, amivel feleslegesen kell a tározót növelni. S

1 ugyanekkor nem csökken, hiszen ez a térfogat nem más, mint a teljes vízmennyiség, amit a természetes lefolyáshoz a vízhiányos időszak alatt pótolni kell. Hoszszabb időre dolgozó tározóknál, ahol a vízszolgáltatás idejét megszakítja időnként egy-egy vízbő időszak (az öntözési idény alatt biztonsággal számíthatunk árhullámra), már változik a helyzet. A nagyobb tápláló vízfolyás gyorsabban feltölti a részben leürült tározót, így végeredményben ilyen esetben a nagyobb n érték mellett S

1 csökkenhet. Ilyenkor is meg kell azonban vizsgálni, hogy n növelésével nem növekszik-e gyorsabban S

2, mint ahogy csökken. Még egy hátrány ilyen esetben, hogy még ha n növelésével sikerülne is S, + S

2 értékét csökkenteni, a tározó teljes feltöltődése lényegesen meggyorsul. Ez pedig azért sem kívánatos, mert az évi feliszapolódás mértéke elég bizonytalan mennyiség, hibás figyelembevétele ilyenkor nagyobb súllyal jelentkezik. A fenti gondolatmenet alapján fel lehetne írni egy szélsőérték-feladat egyenleteit, kiindulva bizonyos jellegű vízszolgáltatási igényből, adott lefolyási és hordalékviszonyokból, keresve, hogy n milyen értékénél kapjuk S minimumát. Ez azonban csak akkor adna felhasználható eredményt, ha a vízfolyás bármely szelvényében azonos lefolyási és eróziós krülmények között, azonos fajlagos költséggel építhetnénk tározót. Mivel ez nem áll fenn, célszerűbb a fenti, általános szempontok figyelembevételével közvetlenül összehasonlítani az egyes tározási lehetőségeket. Az egyébként egyszerű egyenletek alkalmazása itt puszta matematikai formalizmus lenne. A tervezés érdekében a tározók méretezésére vonatkozó hidrológiai kutatásokat két irányban kellene fejleszteni: 1. Folyamatos hordalékmérésekkel hazai adatokat kellene gyűjteni a vízgyűjtő terület pusztulására vonatkozóan. A hordalékosságra vonatkozó eredményeket azután vidékenként lehetne mehatározni, a vízgyűjtő terület domborzatának, talajának, növénytakarójának, erodáltságának függvényében. Ezzel a hazai tervezés irányértékeket kapna, hasonlót az említett észak-amerikai adatokhoz. 2. Állandó adatgyűjtéssel megbízhatóbbá kellene tenni a várható vízhozamokra. vonatkozó ismereteinket. Ez lehetővé tenné, hogy kisebb vízfolyásokon is biztonsággal tervezhessünk kisebb n értékekre. Hazánkban a közeljövőben több dombvidéki tározót kívánunk építeni, ezek gazdaságos létesítése megkívánja, hogy a kérdéssel behatóbban foglalkozzunk.