Vízügyi Közlemények, 1959 (41. évfolyam)
3. füzet - VI. Kisebb közlemények-Ismertetések
428 Kisebb Közlemények A régebbi irodalmi közlések nagy része megelégedeti csupán minőségi jellegű megállapításokkal. Az itt-ott közölt, mennyiségi adatok nem voltak általánosíthatók. Nem csoda hát, hogy megindult a kutatás: kísérleti vízgyűjtőket rendeztek be és. módszeres vizsgálatokkal igyekeztek az erdő hidrológiai hatását tisztázni. A megoldásra váró feladat azonban igen bonyolult. A lefolyás alakulását befolyásoló tényezők hatása ugyanis nem különíthető el és két olyan vízgyűjtőt találni, amelyekben valamennyi hatótényező (lej tésviszonyok, kitettség, talajviszonyok stb.) egyenlő,, egyszerűen lehetlen. A svájci erdészeti kísérleti intézet több évtizedes, immár klaszszikusnak számító összehasonlító vízháztartási vizsgálatai — a 99%-ig erdőborította, 56 ha-os Sperbelgraben, és a 69%-ában kopár, fás legelőnek tekinthető,. 59 ha kiterjedésű Rappengraben vízgyűjtőjében — éppen az összehasonlítás nehézségei miatt nem adtak végleges eredményeket. Még Bates és Henry kísérletei sem •zárták le a kutatást, bár két 90 ha-os, sűrű erdővel borított vízgyűjtőt választottak ki céljaikra, amelyek közül az egyiken 8 évi észlelés után kiirtották az erdőt és úgy folytatták tovább méréseiket."A tarvágás aljnövényzete ugyanis néhány év alatt ismét elhatalmasodott. A természetben végzett megfigyeléseket tehát még folytatni kell. Helyesen tették ezért a német erdészeti kutatók, hogy az erdőborította Harz, hegységben a Lange Bramke-nck a háború végén letarolt 75,3 ha-os vízgyűjtőjében iy<éS-tnlP rendszeres hidrológiai méréseket kezdtek, és ellenőrzésül a vele szomA-^zédos \>Jinlertat nagyjából hasonló kitetlségű, lucfenyővel sűrűn benőtt, 87,1 hektár kiterjedésű vízgyűjtőjét is bevonlak a vizsgálatokba. A most kÖ? reäuüil, kereken 5 esztendő megfigyelési anyagát tartalmazó tanulmánysorozat kettős okból méltó fokozott figyelmünkre. Egyrészt útmutatásul szolgál hazai hidrológiai kísérleti területeinken megkezdett kutatómunkánkban, másrészt számos finom részletvizsgálat eredményét tartalmazza, amelyek új elemekkel bővítik hidrológiai ismereteinket. Az első ilyen kiemelendő részletvizsgálat az intercepció (az erdő csapadékfelfogó képessége) nálunk még alig tárgyalt jelenségével foglalkozik. A fák által, felfogott és a felületükről közvetlenül elpárolgó csapadékmennyiség meghatározása céljából párhuzamosan mérték a csapadékot egyrészt az erdő sűrűjében, másrészt a szomszédos tarvágásban, és ezenkívül a levélzeten fennakadt csapadékból a fák törzsén a földre lecsurgó vízmennyiséget is. Az erdőben 5 m hosszú és 20 cm széles,. 1 m 2 felfogó felületű mérővályúkat használtak a lombozaton áthatoló csapadék összegyűjtésére, a szabad téren egyszerű, 200 cm 2 felfogó felületű Hellmann-féle esőmérőket. A fák törzsén lecsurgó Vizet a derekukat körülfogó, enyhén lejtő ereszcsatornákhoz hasonló vályú vezette gyűjtőedénybe. Refagyás ellen a gyűjtőedényekbe kalciumklorid oldatot öntöttek. A következőkben a legfontosabb mérési eredményeket idézem: A koronán áthatolt A fák törzsén lecsurgó A fennakadt csapadékmennyiség %, csapadék a szabad téren mért mennyiség %-ában A fennakadt csapadékmennyiség %, Idős lucállományban 63 0,8 36 Rudas lucállományban 71 1,2 28 Sűrű fiatalosban 76 2,9 21 Alátelepülésben 88 0,6 11 Az adatok szerint az intercepció a fák korával (ill. koronájuk sűrűségével> növekszik. Havonkénti értéke 15 és 63% között ingadozott. A csapadék mennyiségével általáLan fordítottan arányos, mert nagy, tehát hosszabb ideig tartó csapadék biztosan benedvesíti a lombokat, ami után a további esővíz már lecsorog. Igy a nyári félév