Vízügyi Közlemények, 1959 (41. évfolyam)

3. füzet - I. Szitkey László: Szennyvízcsatornázásunk helyzete 1958. év végén

316 Szitkey László ment fejlődés azonban — ütemét és területi megoszlását tekintve — az 1945. év után tapasztalható fejlődéshez képest sokkal kisebb mértékű, ezért az utolsó 14 év csatornázási munkálátainak eredményeit külön tárgyaljuk. 1. Csatornázásunk fejlődése 19-íő-ig A csatornázás az ókorban indult meg és Európában elsősorban a római civilizáció eredménye. Az akkori — viszonylag fejlett — technika biztosította a nagyobb városok és katonai táborok (hazánk területén pl. Aquincum) gravitációs vízvezetékkel (aquaducttal) történő vízellátásán kívül a szennyvizek összegyűjtését és elvezetését is. E célra általában nagy szelvényű, boltozott csatornákat építettek. A népvándorlás korában ezek a létesítmények elpusztultak, feledésbe mentek. A középkornak az ókorhoz viszonyított jóval alacsonyabb egészségügyi kultúrszínvonala a csatornázással általában nem törődött. Az országok közötti árukereskedelem széleskörű kiterjedése a nagy városokban ismételten pusztító erejű járványokat (pestis, kolera, tífusz) okozott. Ezek tapasztalatai fokozatosan meggyőzték az akkor még kezdetleges fokon álló orvostudományt a szennyvizek betegségeket terjesztő hatásáról. Ennek felismerése alapján, az újkor elején épültek ki a nagy európai városok boltozott szennyvízgyűjtő csatornái. Az utóbbi évszázadok során a csatornázás előbb terjedt el, mint a közműves jellegű ivóvízellátás, mert a boltozott gravitációs csatornák létesítésének technikai feltételei már korábban megvoltak, mint a mesterséges nyomással működő vízművek építéséhez szükséges gőzgép, nagyobb teljesítményű dugattyús, majd centrifugál szivattyú és a mélyfúrás technológiájának felfedezése. Hazánkban néhány középkori csatornaszakaszon (pl. Székesfehérvár, Veszprém) és egy-két helyen romokban megmaradt római csatornán (pl. Szombathely) kívül jelentősebb régi csatornarendszer nem található. Az 1700-as években néhány városban már megépült a szennyvízcsatornázás. Ezek a rendszerek azonban — kiképzésük miatt — ma már csak csapadékvízelvezetésére alkalmasak (pl. Baja, Mosonmagyaróvár stb). A mai követelményeknek már többé-kevésbé megfelelő berendezésekkel rendelkező szennyvíz csatornaműveket a századforduló évtizedeiben építették gazdasági és vízgazdálkodási tényezők hatására. A gazdasági tényezők közül döntő fontosságú az iparosodással, továbbá a vasúthálózat kiépítésével párhuzamosan keletkezett közlekedési központ-jelleggel együttjáró vcirosias fejlődés. Zárt sorú, többszintes beépítésű kiterjedt városrészek szennyvízelvezetése csatornázást követelt meg. Végeredményében ugyancsak a városias fejlődés, a nagyobb laksűrűség következtében épültek csatornamüvek az ipari szempontból ugyan nem számottevő, de közigazgatási, vagy kulturális központ szerepét betöltő városokban is. (Ilyenek: Esztergom, Veszprém stb.) A vízgazdálkodási hatótényezők közül két fontos szempontot emelünk ki. Az első a városi vízmüvek építése. A vízvezeték kiterjesztése, a lakásokban épített fürdőszobák, vízöblítéses WC-ék és konyhai falicsapokon keresztül kényelmesebben vételezhető víz nagyobb mennyisége a házi szennyvízkibocsátás ugrásszerű emelkedését hozza magával. Kivételes esetben a nem közműves, házi vízellátó berendezések nagytömegű létesítése is szükségessé teheti legalább a városközpont részére csatornamű építését. (Pl. Nyíregyháza.) Egy településen mind műszaki, mind gazdaságossági szempontból a vízmű és a csatornázás egyidejű építése kívánatos. A nagy beruházási költségek (régebben