Vízügyi Közlemények, 1959 (41. évfolyam)

1. füzet - II. Hock Károly: A gazdaságosság szerepe a műszaki gyakorlatban

18 Hock Károly a tervezővel szemben. A tervező felelősség áttolása pedig a régebbi magántervezői felfogásból ered. A magántervező nyilván megbízójának csak az ellen a beavatkozása ellen küzdött, ami a biztonság rovására ment, mert az őt is veszélyeztette ; készséggel elfogadott azonban minden olyan beavatkozást, ami csak drágított, mert hiszen a költségtöbbletet úgyis a beavatkozó fizette. Most azonban nem a beruházó és nem a tervező fizeti a költségeket, hanem a közösség. A közösség azért létesített két szervet — a beruházót a cél kitűzésére és a tervezőt a megvalósítás módjának megállapítására —-, mert így találta a leggazdaságosabbnak. Ha a tervező a beruházó segítségére szorul, akkor nyilván nem alkalmas feladatának elvégzésére. A feladatkörök ilyen összekeverésének egyik eszköze lehet az úgynevezett tervtárgijalás is. Ez alatt azt a tárgyalást értik, ahol az ugyanazon terven dolgozó szakemberek véleményüket egyeztetik. Erre nyilván szükség van. Az is érthető, ha erre a tárgyalásra a beruházó képviselőjét is meghívják. Helytelen azonban az az elképzelés, hogy ezzel a tárgyalással azt a tervet, ami még el sem készült, a beruházó már el is fogadta. Ha lehetne egy nem kész tervből egy-két óra alatt véleményt mondani, akkor nyilván nem volna szükség hónapokra a terv elkészítéséhez. Példaképen felhozom, hogy egyik tervező szerv, nagyobb ipaii vízvezeték tervezésére kapott megbízást. Vázlatosan elkészítette a vízvezeték vonalozásának öt változatát, ezeket bemutatta a beruházónak és kérte, hogy válassza ki közülük a legmegfelelőbbet. A beruházó nem gondolta meg, hogy ezzel a tervezés legfontosabb részét, a felelősséget hárították rá, és kiválasztott egy változatot. A leggazdaságosabb megoldást így megtalálni természetesen alig lehetséges. A műszaki tervezés egészen ritka kivételektől eltekintve, csak olyan építményekkel foglalkozik, aminőket már hosszú idő óta különböző alakban sokszor megvalósítottak. Ha a tervező megállapítja egy építmény méreteit, amely a kitűzött célnak megfelel, feladatát még nem oldotta meg. Munkája csak akkor lesz hasznos, ha megtalálja azt a megoldást, amelyik a sok lehetséges közül a népgazdaságnak a legjobban megfelel. Ezért a műszaki tervezés helyes menete a következő : Először össze kell állítani azt, hogy a kitűzött célt milyen módokon lehet egyáltalán elérni, gondosan ügyelve arra, hogy az összeállításból a leggazdaságosabb megoldás semmiképpen se maradhasson ki. Ezután második lépésként meg kell állapítani valamennyi változatra vonatkozóan a létesítési és a kapcsolatos évi ismétlődő költséget. A harmadik lépésben pedig megállapítják, hogy melyik a leggazdaságosabb megoldás. Megvizsgálják, hogy van-e olyan különleges ok, ami miatt esetleg el kell térni a leggazdaságosabb megoldástól, majd mindezek alapján kiválasztják azt a legkedvezőbb megoldást, ami a tervezés eredményét jelenti. A tervezésnek erre a három ütemére csak akkor nincs szükség, ha olyant kell tervezni, amihez hasonló eddig még nem fordult elő, vagy pedig olyan gyakran előforduló feladatot kell megoldani, amelyre vonatkozóan a legjobb megoldás minden munka nélkül táblázatokból vagy egyéb segédletek alapján megállapítható. A helyes műszaki tervezésnél tehát a tervezés közben úgyszólván folyton költségösszehasonlításokat kell végezni. Ha visszatérünk arra a már említett legegyszerűbb példára, amelynél egyik helyről a másikra adott vízmennyiséget kell átvezetni, akkor költségösszehasonlítással kell eldönteni, hogy az átvezetés gravitációsan vagy nyomócsőben történjék. Költségösszehasonlítás szükséges a vezeték helyének megtalálásához, továbbá annak eldöntéséhez, hogy mi legyen a vezeték