Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)

4. füzet - V. Salamin Pál: Az öntözésnek és a felszíni vizek elvezetésének kapcsolatai

472 Salamin Pál rozása végett meg kell állapítanunk a lefolyási tényezőt és a víz összegyülekezésésének időtartamát is, és elő kell írnunk a megengedhető elöntési időt. A lefolyási tényezőt (a) az előbbiekben ismertetett módon számítjuk. Meg kell itt azonban jegyeznünk, hogy a nagyobb vízgyűjtőterületeken ajánlatos a lefolyási tényező értékét helyszíni lefolyási észlelésekkel ellenőrizni és javítani. Az összegyülekezési időt (т) helyszíni vízállásészlelések alapján állapítjuk meg. A megengedhető elöntési időt (d) az előbbieknek megfelelően 1 napra (esetleg 1,5—2 napra) vesszük fel. A fajlagos vízhozam ezután a (11) és a (14) egyenlet, tehát a mozgás és a tározás összekapcsolódó folyamatainak figyelembevételével a következő egyszerű összefüggéssel számítható: q = ai

r vagy q = aar" 1 0,3 T (20) Amikor az öntözött terület csak kis hányadát adja a teljes vízgyűjtőterületnek és így vízháztartási szempontból a téli és a kora tavaszi időszak lehet a jellemző, a (6) típusú függvényeket alkalmazzuk. Ekkor a fajlagos vízhozam a (13) egyenlet, tehát ugyancsak a mozgás és a tározás figyelembevételével számítható. Miután azonban a (6) típusú függvényeknek az ország belvízi öblözeteire eddig meghatározott с állandói az öntözés hatását nem fejezik ki, a fajlagos vízhozam számított értékét még javítani kell. Erre a célra egy ún. öntözési tényezőt vezethetünk be (ß). A fajlagos vízhozam végső értéke most már a következőképpen számítható: 1 f(d —t) (d + r) + 2dr ß cd -0,62 r-d 2 г T2T (21) Az öntözési tényező értékét vízháztartási számításokkal határozhatjuk meg. A vízháztartási egyenlet segítségével ugyanis öntözés nélküli és öntözéses esetre egyaránt megállapítható a mértékadó, tehát a késő őszi, a téli és a kora tavaszi időszakban, a talaj vízháztartásának körülményeit figyelembevéve, a felszínen levezetendő víz mennyisége (E, E

ö, mm-ben vagy millió m

3-ben). Ez a vízmennyiség a talajban már egyáltalán nem, vagy csak a növényzet károsodásával volna tározható. A levezetendő vízmennyiség ismeretében az öntözési tényező egy egyszerű feltétellel és az ún. mértékadó levezetési idő figyelembevételével már könnyen megállapítható. Vizsgáljuk meg ezt az eljárást. A levezetendő vízmennyiség (E és E

ö) meghatározásánál a következő utat követjük: Felvesszük az őszi—téli—tavaszi 6,5 hónapos tározási időszakra felírt vízháztartási egyenletnek E-re megoldott alakját: —(P-C+7\ +T

2), (22) ahol С a lehullott csapadék mennyisége, P—

с az elpárolgó és a kicsapódó vízmennyiségek különbsége (transzpirációs vízmennyiséget nem veszünk fel, mivel a vizsgálati időszakban a növények vízfogyasztása elhanyagolható), T

1 a talajban vízkapacitásig (VK) tározott víz mennyisége. Az egyes tagokat mm-ben, vagy millió m

3-ben írjuk be az egyenletbe.