Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)

4. füzet - IV. Alcser Jenő-Gábri Mihály: Magyarország öntözései a jelenben és fejlesztésük alapelvei

Magyarország öntözései a jelenben « 433 a fürtcsatornáknál 18,3%-os az öntözőtelepeknél 15%-os volt. Az 1957. évben a rendszer területén megkötött vízhasznúlati szerződések azt mutatták, hogy a mintegy 46 000 kh vízhasznosításra berendezett területből kereken 23 000 kh öntözés és 8000 kh tógazdaság volt üzemben. Ennek figyelembevételével és 0,8 1/s.kh vízutánpótlással számolva a XI. táblázat szerinti vízmérleget készítettük. A táblázatból megállapítható, hogy bár a rendszer vízfelhasználása 83%-os, az öntözött területek mezőgazdasági müvelésének megoszlása nem kedvező, mert a fejlesztési tervben előirányzott 15,6% helyett 69,1%-ot foglal el a rizs. A fajlagos vízfelhasználás így az előirányzott 0,28 l/s. kh értékkel szemben 0,66 l/s. kh. Kétségtelen azonban az is, hogy a megépített műveken keresztül a rendszeren kívüli területre leadott víz az ottani öntözések s ezáltal a mezőgazdasági művelés számára létfontosságú, így a rendszeren kívül is teljes mértékben hasznosul. A 3. libra áttekintő képet ad az 1956. és az 1957. években a rendszerbe táplált víz irányításáról és felhasználásáról. A számértékeket a vízhasználati szerződéskötések alapján határoztuk meg. A rajz segítségével figyelemmel kísérhető az öntöző-főcsatornákból a belvízcsatornák útján a Körösök völgyébe való vízleadás is, ami a rendszer átmeneti kiépítetlenségének következménye. A Hortobágy—Berettyó főcsatorna jobb partján a Mihályhalmi duzzasztó és a Villogó torkolata közötti szakasz már nem a tiszalöki. hanem részben a nagyiváni, részben egyéb öntözőrendszerekhez tartozik. A Békésszentandrási duzzasztó hatása, s így a Körös völgyi rendszer is, a Villogó torkolatánál kezdődik. A Iveleti-Főcsatorna teljes kiépítése után a Bakonszegnél leadandó vízhozam 10 m

3/s-ra fog növekedni. Az öntözőgazdálkodás gyorsabb fejlődésének — az ország egyéb területein is fennálló hiányosságok mellett — e vidéken több sajátos akadálya van. Néhányai az alábbiakban felsorolunk: A kedvezőtlen talajtani, települési és munkaerő-viszonyok mellett e területen az öntözés új és csaknem ismeretlen termelési módszer volt. A rendszer területének belvízi és lecsapoló csatornahálózata még igen hiányos és a fürtcsatornák kiépítése is elmaradott. Tóth Mihály adatai szerint az öntözőrendszerben a belterjes gazdálkodás folytatásához szükséges 6200 Ft/kh mezőgazdasági állóeszközzel szemben csupán 3300 Ft/kh áll rendelkezésre. Hiányos a hasznosítási szervezet kiépítése és emellett néhány adminisztratív termeléspolitikai intézkedés is csökkentette a dolgozó parasztok öntözési kedvét. Mindezek ellenére — ismét Tóth Mihály adatai szerint — az öntözés ezen a területen 1953-tól 1957-ig mintegy 700 millió Ft értékű terméstöbbletet eredményezett a szárazgazdálkodáshoz képest. A tiszalöki rendszer öntözéseinek megjavítására végzett munkák mellett nagy jelentőségűnek látszik a Hortobágy egész területének hasznosítása szempontjából Szakéicsi Jánosnak, a Vízügyi Tervező Iroda agronómusának, Felszeghy Béla főmérnök segítségével kidolgozott javaslata. A javaslat szerint a Hortobágy térsége a debreceni löszháttal szervesen összefügg, s termeléstechnikai kapcsolatot kell létesíteni a Hortobágy rossz minőségű talaja és a környező igen termékeny löszháti területek között. Az öntözés segítségével a hortobágyi nagy állami birtokokon a legelőgazdálkodást hatalmas mértékben és biztonságosan ki lehet fejleszteni. A már művelésre alkalmatlan, kiöregedett rizstelepeken is rét-legelőművelést kell