Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)

3. füzet - I. Dr. Kálmán Károly: Közületi vízművek vízgazdálkodása

304 Dr. Kálmán Károly a bajokon. Átmeneti igénybevételük azt jelentette, hogy megóvták a lakosságot a még nagyobb vízhiánytól és ezáltal a komolyabb bajtól. A kontingentálási elmélet közelebbi megértéséhez tudni kell, hogy nem helyes fogyasztónként egy bizonyos elmúlt időszak fogyasztását alapul venni és ahhoz szabni valamely meghatározott százalékos csökkentést akkor, amikor a pillanatnyi nehézségeket akarjuk áthidalni. Bármiként választjuk ugyanis egy-egy fogyasztónál a mértékadó időszakot, illetve a mértékadó fogyasztást, a gazdasági élet szeszélyes alakulása miatt nem simulunk kellőképpen a pillanatnyi helyzethez. Szeszélyes az alakulás azért, mert a mértékadó időszakban, különféle okok folytán, egyes fogyasztóknál kiugróan nagy, másoknál természetellenesen kicsi lehetett a fogyasztás. Közrejátszik itt a mérők és leolvasásuk esetleges hibája, az évszakkal járó hatótényezők, az ipari termelés ugrásszerű változása (növekedése vagy csökkenése) stb. Ezért az ilyen egyszerű százalékos csökkentés egyrészt esetleg egyáltalán nem fedezi a tényleges hiányt, másrészt azok a fogyasztók, amelyek a mértékadónak vett időszakban sokat fogyasztottak, de a kritikus időben kisebb a szükségletük, óriási előnyhöz juthatnak és az előírt százalékot játszva tudják teljesíteni, sőt még pazarolhatnak is megtorlás nélkül. Azok a fogyasztók viszont, amelyeknek ipari termelése az alapul vett időszak után megnőtt (átalakulás, profilváltozás, tervnövekedés, exportkötelezettségek stb. folytán) rendkívül hátrányos helyzetbe kerülnek, mert az engedélyezett százalék a pillanatnyi fogyasztásnak esetleg csak 50—60%-át jelenti és ezért népgazdasági szinten nagyon káros termelési kiesésekkel kellene számolniok. Mi tehát a lehetséges és legtárgyilagosabb megoldás? Erré vonatkozóan az a vélemény, hogy annyi víz adható az iparnak, amennyi a legszűkebbre szabott ivó és háztartási vízszükséglet biztosítása mellett (azon felül) erre a célra fennmarad. Ezt nevezzük napi ipari felhasználási keretnek. Az egyes ipari tárcák a mindenkori szorzószám szerint vehetik igénybe a reájuk kiszabott (engedélyezendő) keretmennyiségeket. A szorzószám az időről időre megállapított napi ipari felhasználási keret és a bejelentett napi ipari átlagigény viszonyszámából adódik ki. Más szóval: az ipar számára esetről esetre adható vízmennyiséget osztjuk az összesített napi ipari átlagigénnyel. Ez lesz a szorzószám, és az ipari tárcák feladata volna, hogy az így rendelkezésükre bocsátott kereteket vállalataik között megosszák, ami vállalataik tárgyhavi igényei arányában és ezen felül a teimelés fontosságának mérlegelésével történhetnék. A vállalatok az engedélyezett napi vízmenynyiségnél többet még akkor sem vehetnek igénybe, lia az előző rapokon az engedélyezett vízmennyiséget nem használták el. A fentiek bizonyítására és szemléltetésére álljon itt a következő példa. A bejelentésre kötelezetLek összes igénye 5 000 000 m

3/hó Az iparnak adható keret 4 400 000 m

3/hó „A" vállalat tárgyhavi igénye 10 500 m

3/hó „B" vállalat tárgyhavi igénye 8 000 m

3/hó „C" vállalat tárgyhavi igénye 35 000 m

3/hó Összesen : 53 500 m

3/hó „A" vállalat igénye a múlt év ugyanezen hónapjában 12 600 m

3/hó ,,B" vállalat igénye a múlt év ugyanezen hónapjában 6 700 m

3/hó ,,C" vállalat igénye a múlt év ugyanezen hónapjában 50 000 m

3/hó Összesen : 69 300 m

3/hó.