Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)

2. füzet - V. Rácz Iván: Új-Kína vízgazdálkodásáról. Első rész

Űj-Kína vízgazdálkodásáról 249 i adtak el, hanem még a meglevő művek fenntaitási munkálatait is elhanyagolták, vagy hiányosan végezték el. Az 1949-ben kikiáltott Kínai Népköztársaság erős központi kormányzata megteremtette az elhanyagolt víziépítmények rendbehozatalának, majd az új művek létesítésének a feltételeit, hogy mielőbb behozhassák műszaki lemaradásukat és ismét elfoglalhassák méltó helyüket a korszerű vízépítések terén. Tervezéseik során a legkorszerűbb elveket érvényesítik, és az egyes nagy vízrendszereket egységes és átfogó tervek alapján rendezik. Ezek során egyaránt felhasználják bőséges saját tapasztalataikat és a külföldi eredményeket. Az ily módon kidolgozott tervek megvalósításával először a vizek kártételeit kívánják megszüntetni, s másodsorban törekednek hasznosításukra. A különböző vízrendszerek rendezésének időrendi besorolásánál azokat részesítették előnyben, ahol sűrűbben lakott területek városainak és mezőgazdasági területeinek védelméről volt szó. Azonkívül mind a tervezést, mind a megvalósítást az aránylag kisebb vízgyűjtőterületekkel kezdték, hogy szakembereik minél sokoldalúbb gyakorlatot szerezzenek, s így fokozatosan képesekké váljanak a jelentőségükben és méreteikben mind nagyobb és nagyobb műszaki feladatok megoldására. 1949—51 között a kitűzött cél a meglevő árvédelmi és vízhasznosítási müvek helyreállítása és újjáépítése volt. Majd az 1952-ben induló első Ötéves Terv során megkezdték az új létesítmények építését. Az egységes vízrendszerek átfogó szabályozási és hasznosítási terveibe természetesen beleillesztették a meglevő műveket. Az új műveket már ezek szerint építették — szükség esetén még a tervek teljes elkészülte előtt. a) A Iluai rendezése és hasznosítása A mindent átfogó, egységes vízgazdálkodási tervek közül, amelyeket az 1950. évi országos vízügyi értekezlet határozott el, elsőnek a Huai folyórendszerre vonatkozó terv készült el 1954-ben. Ezt a tervet azért szorgalmazták, mert a Huai vízgyűjtőterülete, amely a ragy Kírai Alföld közepetáján, a Sárga folyó és a Yagntse között fekszik, nagyon sűrűn lakott és sokat szenvedett az árvizektől (8. ábra). Tágabb értelemben a nagy Huai rendszerhez sorolják mindazokat a folyókat, amelyek a Shantung félsziget és a Yangtse között érik el a tengert, mert többékevésbé szoros kapcsolatban voltak azelőtt egymással. Az 1949 és 1952 között végzett munkálatokkal azonban a Shantung déli lejtőjén eredő folyók árvizeit ái apasztó csatornákkal fogják fel és közvetlenül vezetik a Sárga tengerbe. Ezek közül a folyók közül a legjelentősebb a Yi és a Shu. (A Yi folyó árapasztó csatornája pl. ISO km hosszú). Az összes munkálatok során 120 millió m

3 földet mozgattak meg, 3 millió m

3 követ építettek be és 72 különféle műtárgyat építettek. A szorosabban értelmezett Huai folyó vízgyűjtőterülete 200 000 km

2. Ebből 16.5% hegyvidék, 15,5% dombvidék, 65% alluviális síkság és 3% tófelület. A K-Ny-i iránytan elnyúló vízgyűjtőterület kb. 900 km hosszú, a legnagyobb szélessége Ë—D-i irányban kb. 400 km. A vízgyűjtőterületen 62,5 millió lakos, tehát az egész birodalom lakosságárak egytizede él. Az 1 km

2-re eső népsűrűség 300on felül van. A mezőgazdaságilag művelt terület 189 millió mou (15 mou = 1 hektár), azaz 126 000 km

2. A lakosság főfoglalkozása így természetesen a földművelés. A Huai a Huai hegység nyugati Tungpai nevű részén ered 205 m magasságban. Teljes hossza a forrástól a tengerig 1087 km. Felső szakaszán, a forrástól