Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)

2. füzet - V. Rácz Iván: Új-Kína vízgazdálkodásáról. Első rész

234 Rácz Iván Ha most a hőmérsékleti szélsőségeket vesszük szemügyre, nagyjából a mért pillanatnyi szélső értékek közötti különbségek is csökkenek É-ról D felé. Chichikarban (ÉK-en) az abszolút minimum eléri a —44 C°-ot. Itt nincs téli felmelegedés, a talaj mélyen átfagy, mert kevés a téli csapadék és a hótakaró jelentéktelen. A Nagykingánon és néhány Heilungkiang (Amurlmenti hegységben örökösen fagyott a talaj. Majd jóformán ugyanezen a vidéken tavasszal a —20—25 C°-os hideget néha egy napon belül +10 [-20 C°-os meleg váltja fel, a nyári abszolút maximum pedig +40 C°. A valamivel délebbre fekvő Pekingben is hasonló hőmérsékleti viszonyokat találunk, de a hőmérsékleti ingadozás szabályának megfelelő szűkebb, —30 és, +40 C° közötti amplitúdóval. Kína ÉNy-i részén ugyancsak nagyok a szélső hőmérsékleti értékek közötti különbségek. A Gobi területén a téli hőmérséklet —20 —25 C° és nyáron a hőmérsékleti maximum eléri a +48 C°-ot, a talaj mentén pedig a +70 C°-ot. Ezeken az északi vidékeken nemcsak az évszakok közötti hőmérsékleti különbségek nagyok; tavasszal még a napi hőmérsékleti ingadozás is eléri a 37—40 C°-ot (pl. az Ala-shan É-i oldalán). A kilengések D felé haladva csökkennek ugyan, de a szibériai hideg D felé húzódásával pl. Shanghaiban is előfordul néha, hogy —10 C°-ra száll le a hőmérő, míg ugyanakkor az azonos körön fekvő Kairóban még nem mértek fagypont alatti hőmérsékletet. A Tibeti Felföldön — a hiányos észlelési adatok szerint — a nyári hőmérséklet általában mindössze +10—15 C°-ig emelkedik. (Lhassában 28,4 C° a mért maximális hőmérséklet) és nyáron is gyakoriak az éjszakai fagyok. Télen viszont a hideg gyakran eléri a —35 C°-ot. 3. ábra. A havi középhőmérsékletek szélső értékei és különbségük a földrajzi szélesség függvényében. Fig. 3. Extreme monthly mean temperatures plotted against latitude b) Légáramlások Az eddig ismertetett hőmérsékleti viszonyok és a földrajzi adottságok eredménye az Ázsia D-i és K-i részén uralkodó éghajlat kialakításában jelentős szerepet játszó monszun szélrendszer, amely Kelet-Kína éghajlatát is jellemzi. Nyáron a hatalmas belsőázsiai, gyér növényzettel borított pusztaságok felszíne erősen átmelegszik és felmelegíti a felette levő légréteget. Eredménye felszálló áramlás és légnyomáscsökkenés a Perzsa-öböl körüli minimummal. Ennek következtében a dél és kelet felől határoló óceánok felől hűvösebb, leszálló légtömegek áramlanak a kontinens belseje felé, és hatalmas páratömegeket szállítanak. Ennek az ún. nyári monszunnak a hatása Kínában délen D-i és DNy-i irányú, északabbra DK-i és K-i irányú szélmozgásokban nyilvánul meg. Fordított a helyzet télen, amikor a kontinens belseje alaposan lehűl és a kemény hidegek hatására lehűlő légtömegek leszállásával a légnyomás fokozódik. Maximuma Tibet ÉK-i oldalán a Tarim-medencében és a Gobi-sivatag fölött helyezkedik el. Ugyanekkor a környező óceánokon a melegebb víz felett felszálló légtömegek kisebb légnyomást eredményeznek. A légnyomáskülönbség-