Vízügyi Közlemények, 1957 (39. évfolyam)

1-2. füzet - I. Jolánkai Gyula: A Tiszavölgy északi része vízhiányának pótlása a Dunából átvezetett víz dombvidéki tározásával

20 Jolánkai Gyula benyomások következtében el fog gondolkodni a látottakon. Világosan fel fogja ismerni a vízgazdálkodás, anyagi jólétünk és a népegészségügy közötti eredendő, elszakíthatatlan kapcsolatokat és az emberi összefogásból származó teremtő erő nagyságát. Az ilyen ember — és tömegek válnának ilyenné -— vízgazdálkodási létesítmények iránti megértését a személyes élmények mindennél jobban biztosítanák. Ez a megértés pedig, az ilyen irányú ismeretek megszerzése és az összefüggések helyes felismerése, alapfeltétele a távlati vízgazdálkodási elképzelések megvalósulásának. F) ÖSSZEFOGLALÁS ÉS TENNIVALÓK A fentiekből úgy látszik, hogy a Tiszavölgy északi részén hiányzó és tározássalelőteremtő évi 500 millió m

3 víz megszerzése az eddig szóbakerült kétféle módon kívül egy harmadik úton is — a Soroksár—gombai vízmű által tározott dunai vízből — reálisan lehetséges lenne. Beruházási költségek és üzemeltetés szempontjából ez a harmadik megoldás nem látszik kedvezőtlenebbnek a hegyvidéki tározásnál, de talán még előnyösebbnek is tekinthető, mint a nagy síkvidéki tározók. Egyéb szempontból pedig jelentős előnyök a Soroksár—gombai vízmű mellett szólnak. Kellő biztonsággal azonban csak akkor lehetne a felvett kérdésben látni, ha mindhárom változatra egyenlő mélységig kidolgozott tanulmányt készítenének és ezek alapján történnék az összehasonlítás. A hegyvidéki és a síkvidéki tározókra vonatkozóan már végeztek a múltban bizonyos mértékű előmunkálatokat, a Soroksár—gombai vízműre azonban természetesen még csak ezután végezhetők el. Véleményünk szerint el is kellene végezni őket, és különösen két alapvető kérdést kellene elsősorban tisztázni : az utófeszttett vasbeton nyomócső kialakítását, készítésének technológiáját és költségét, és a vízválasztót keresztező alagút és a völgyzárógát kiszemelt helyének hidrogeológiai adottságait. Az utóbbi években a Tiszavölgyben az öntözések ügye örvendetesen előrehaladt. Ennek következtében a Tiszából öntözésre kivett víz mennyisége már ma is olyan nagy, hogy szélsőségesen aszályos év esetén számottevő öntözővízfelhasználási korlátozást kellene életbeléptetni az egyéb vízhasználók — ivó- és ipari vízellátás, hajózás, nemzetközi kötelezettségek — védelmére. A vízkivétel mennyisége pedig még tovább fog növekedni, hiszen a tiszalöki öntözőrendszer csak most kezd kibontakozni. A vízpótló rendszerek felől való gondoskodás ezért—úgylátszik — nem a jövő, hanem a ma feladata. Ennek logikus első lépése nyilván bizonyos nagyságú síkvidéki tározó építése lesz. Ennek a síkvidéki tározónak azonban a távolabbi jövőben együtt kell működnie a többi vízpótló berendezéssel, és ennek kapcsán egymással kölcsönhatásban lesznek. Ugyanígy összefüggnek egymással az öntözőfőcsatornák és a vízpótló rendszer is. így — gondolatmenetünk helyessége esetében — hamarosan sor kerülhet a Soroksár—gombai vízmű tájékoztató előmunkálataira és összehasonlító tanulmány készítésére.

1 * 1 Hazánk jelenlegi helyzetében bizonyára sokan időszerűtlennek fogják tartani ezt a javaslatot, sőt — talán — magának a tanulmánynak közlését is. Ezeknek emlékezetébe idézzük Sajó Elemér szavait : „Ha egyelőre egy fillér sem áll is rendelkezésre, hogy a vizek hasznosításának széles terrénumán pozitív, alkotó munkát végezhessünk, legalább összegyűjtjük a gondolatokat, tisztázzuk az eszméket, hogy akkor, amikor a munka megkezdődhetik, már ne kelljen az alapvető kérdések felett vitatkozni" (Az „Ujabb tanulmányok az öntözésről" c. 1933. évi földművelésügyi minisztériumi kiadvány Bevezetéséből). A szerkesztő.