Vízügyi Közlemények, 1957 (39. évfolyam)

3. füzet - II. Károlyi Zoltán: A Felső-Duna feltöltődő szakaszán észlelhető kavicslerakódás mennyiségének meghatározása

182 Károlyi Zoltán természetes is. Az 1954. évi árvíz tehát nagy magassága és sebessége folytán erélyesen kisöpörte a Duna főmedrét és kerek 1 millió m

3 hordalékot vitt el innen. Ez azt bizonyítja, hogy a meder egyensúlya elég érzékenyen reagéil a rendkívüli árvizek hatására. Valószínű, hogy a mellékágak és hullámterek ugyanakkor jelentékeny mértékben feltöltődtek, ami a jövőbeli nagy vizek alkalmával lesz megállapítható. Az a tapasztalat, hogy az árvíz ezt a nagy tömegű megmozgatott anyagot nem rakta le az eséstörés alatt, hanem még ott is erős kimosást idézett elő, arra mutat, hogy zárt medrü szakaszon, ahol az árvíz nem terül szét, az árvíz elragadó ereje nagy. Az a tény, hogy minden erőltetés nélkül, természetes morfológiai magyarátatot tudtunk találni az egyes szakaszokon bekövetkezett nagyobb mélyülésekre, ill. lerakódásokra, megerősíti azt a véleményt, hogy ezeknek a morfológiai okoknak a nagyvíz-szabályozással való befolyásolása, vagyis a vízlefolyás szabálytalanságának csökkentése által el lehet érni, hogy a nagyvizek a káros lerakódások egy részét fokozatosan eltávolítsák vagy legilább ismegikadályozzák a túlzott lerakódást. Az 1954. évi árvíz által előidézett kimélyülés átlag 6 cm-es rétegvastagságnak felel meg, tehát ennek következtében a vizszíneknek is süllyedniük kellett. Dunaremetén valóban 10 cm körüli vízszín süllyedést mutat az árvíz utáni mércekapcsolati vonal. Felmerül még az a kérdés, hogy vajon hol rakódott le az árvíz által kimosott 1 millióm

3 mederanyag? Ezért összehasonlítottuk egymással a Gönyü—Budapest közötti vízmércéknek az árvíz előtti és utáni időre készített mércekapcsolati vonalait. A pontok között csak 10 cm-nél kisebb eltérések voltak kimutathatók, tehát a módszer hibahatárán belül nem lehetett sem határozott feltöltődést, sem kimélyülést észlelni. Ez azt jelenti, hogy az árvíz által kimosott 1 000 000 m

3 mederanyag, lia le is rakódott, csak hosszabb szakaszon elosztva rakódhatott le, és így nem okozott a vízszínekben kimutatható változást. A lebegtetett hordalék lerakódása Felületes szemlélő is megállapíthatja, hogy a Felső-Dunán tapasztalt lerakódások igen nagy része a vízben lebegő anyagból származik. Kedvező feltételek közt néhány év alatt is előállhatnak it t méterrendű vastagságú iszapos-homoklerakódások. A zátonyok rendszerint hirtelen megmagasodnak, mihelyt elérték azt a magasságot, hogy rajtuk állandó növényzet (gaz) tud megtelepedni. A gyorsan sűrűsödő növényzet lecsökkenti a víz sebességét és a benne levő lebegő anyagot lerakódásra kényszeríti. Heves áradások alkalmával a víz szokatlanul nagy szemű (1,0 mm-nél nagyobb átmérőjű) homokszemeket is lebegtet, amelyek a vízsebesség csökkenése után azonnal lerakódnak. Áradások után gyakran található a part mentén aránylag vastag rétegben ilyen durvaszemű lerakódás. Nincsenek közvetlen mérési adataink arról, hogy ez az iszaplerakódás milyen mérvű, hogyan viszonylik a kavicslerakódás mennyiségéhez és mennyiben függ a növényzettől, azonban nagyon valószínűnek látszik, hogy az az ellentmondásnak tűnő tapasztalat, amely szerint a mederben nem lehetett jelentős lerakódásokat megállapítani, sőt kimosások jelentkeztek, ugyanakkor mégis emelkedtek a vízszínek, nagy részben az iszaplerakódások számláját terheli. Az iszaplerakódások szempontjából a hullámtéri erdőgazdálkodás nem minősíthető kedvezőnek, célszerűbbnek látszik a legelőgazdálkodás.