Vízügyi Közlemények, 1957 (39. évfolyam)
3. füzet - I. Molnár Endre: A tiszalöki öntözőrendszer belvízrendezési feladatai
A tiszalöki öntözőrendszer belvízrendezési feladatai ]<;i esetén hullámmozgás is előállhat. Az öntözési idényen kívül a csatorna vízszintje a hajózás igényének kielégítése érdekében 92.20 m. A teljesség kedvéért itt említhetjük meg, hogy a tervezést 1948-ig a volt Öntözésügyi Hivatal, 1950-től a Mélyépítési Tervező Vállalat, majd 1954-től, mint általános tervező, a Vízügyi Tervező Iroda végezte. A Keleti Főcsatorna kiviteli munkái a főcsatorna 21,1—44,9 km szelvényei között 1941. augusztus 8-án indultak meg és 1944 októberéig folytak, amikor a harci cselekmények megakadályozták a folytatásukat. 1944 október elejéig a főcsatornának 20,3—44,9 km szelvények közötti szakasza készült el — részben félszelvénnyel. Az elvégzett munkálatok a mű egészéhez képest nem voltak jelentősek és önmagukban hasznosíthatók sem. A Keleti Főcsatorna tervezése és építése a hároméves terv megindítása után A háborús események megakasztották a főcsatorna munkálatait. A tervezés, de különösen az építés folytatására csak a hároméves, és az első ötéves terv megindulása után került sor. A tervezést és a kivitelt ekkor már nem az Öntözésügyi Hivatal irányította. A vízügyek átszervezése következtében különböző minisztériumokban folyt az öntöző- és belvízrendszerek fejlesztése, az öntözés műszaki irányítása, és más minisztériumokhoz tartozó vállalatoknál a tervezés és a kivitel. Ennek a megoldásnak előnye volt, hogy mind a tervezésre, mind az építésre nagyobb erőt lehetett összpontosítani. Nagy hátrányt jelentett azonban, hogy az öntözések fejlesztése, a vízgazdálkodás egyéb ágaival történő összehangolása, nem volt egy kézben és így a vízgazdálkodás egyes ágainak értékelése között nem alakulhatott ki egységes szemlélet. Belvízi szempontból súlyosbította a helyzetet, hogy ebben az időben, az 1950-es évek kezdetén, az öntözési és belvízrendezési munkákat irányító Fölművelésügyi Minisztériumban a belvízrendezést jelentéktelen kérdésnek tekintették. A minisztérium Talajjavító és Vízrendezési Főosztályán azt a nézetet vallották, hogy a belvíz, mint kártékony tényező, nem létezik, és így nem kell ellene védekezni. Az utóbbi állásfoglalásnak jelentős része van abban, hogy a hároméves tervidőszakban, sőt az ötéves terv első felében is, elmulasztottuk belvízrendszereink fejlesztését és a tiszalöki öntözőrendszerrel kiszolgálható területeken a belvízrendezés elvi tervezése csak 1953-ban, tehát az első ötéves terv végén indulhatott meg. Ebben az időben a Keleti Főcsatorna építése már nagy ütemben folyt, és az öntözőrendszer területén már megkezdődött az öntözéses gazdálkodás. Hangsúlyoznunk kell, hogy a vízügyi szakemberek szóban és írásban ismételten felhívták a figyelmet a belvízrendezés fontosságára, azonban minden eredmény nélkül. Az első ötéves terv öntözéseink nagymértékű fejlesztését irányozta elő. Az öntözések gerince a Keleti Főcsatorna és öntözőrendszere volt. A részletes tervezés a hároméves terv utolsó éveiben kezdődött meg. A részletes terv készítői tei-vfeladat hiányában, az első ötéves terv erőltetett öntözési programja miatt a főcsatornával elsősorban mint öntözővizet szállító csatornával számoltak. A rendkívül szoros tervezési határidők miatt a belvízkérdésekre nem fordítottak figyelmet de nem is tehették ezt, mert nem volt feladatuk. A tervezők a főcsatorna környezetében levő vízügyi kérdéseket részben megoldották, 1954-ig azonban a főcsatornától távolabb eső, vagy a főcsatornát közvetlenül nem érintő vízügyi