Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

2. füzet - VII. Kisebb közlemények

Zsuffa: Az erdőirtás hatása a lefolyásra 521 3. 1500 km

2-ig a várható árhullámmaximumhoz a zivatarból származó várható csapadékmaximumot veszik irányadónak, ennél pedig a 24 órai észlelt harmatpontmaximummal számolnak az abszolút maximális helyett. Valkó Péter IRODALOM 1. Stifel W. Jens: Engineering Meteorology. Proceedings о/ the Illinois Stale Water Suruey, Dull. No 41 : Conference on water resources. Oct. 1 — 3. 1951. 2. N. B. Lovett : The Estimation of Maximum Possible Precipitation. Journal of The Institution о/ Engineers, Australia. Vol. 26, No. 10 — 11. Oct. —Nov., 1954. 4. Merill Bernard : The role of hvdrometeorologv in planning the Water economy of the west. Transactions AGU. Vol 30. No. 2. 1949. ápr. 3. И. П. Fletcher : Hvdrometeorology in the United States. Compendium of Meteorologv Malone, Boston 1951. 1033 — 1054. old. AZ EIÍDÖIRTÁS HATÁSA A LEFOLYÁSRA 551.494 : 634.9 A növényzetnek, különösen az erdőnek a szerepe a természet vízháztartásában a hidrológiának meglehetősen tisztázatlan kérdése. A kielégítő megoldás elsősorban közvetlen mérésektől, kiszemelt mintavízgyüjtőkön történő rendszeres megfigyelésektől várható. Az ilyen kísérletek igen költségesek, és rendkívül hosszú időre kiterjedő rendszeres észleléseket követelnek meg. A kapott számszerű összefüggések csak azonos természetföldrajzi viszonyokra általánosíthatók. Ilyen kísérletet célszerű tehát minden nagyobb tájegységen végezni. Az alábbiakban az egyik legnagyobbszabású ilyenirányú kísérlet-sorozatról adunk rövid leírást, amelyet Észak-Karolinában, az Appalach hegység déli részén levő Coweta-i kísérleti erdőgazdaságban végeztek. A vizsgálatok mintegy 15 évig tartottak, a rendszeres észlelés 1936-ban indult. A kísérletek alapja az erdőirtás előtt és után észlelt lefolyások összehasonlítása volt. A kísérleti terület az Egyesült Államok keleti részének legcsapadékosabb, „szuperhumid" klímájú övezetébe tartozik. A csapadék legnagyobb része eső, amelynek évi megoszlása nagyjából egyenletes. A kedvező éghajlat miatt a növényzet — elsősorban a lombos fák és bokrok — növekedése igen gyors. A párolgás — különösképpen a növényzet párologtatása — meglehetősen nagy. A terület alapkőzete a föld ókorából származó gnájsz. Az alapkőzet földpátjának elbomlásából keletkezik a vízgyűjtő csillámban, kvarcszemcsékben dús, igen köves agyagtalaja. A kísérletek során részletesen vizsgálták a növényzet párologtatását és a lefolyási tényező változását. Elöljáróban hangsúlyozzuk, hogy az éghajlati és geológiai viszonyok teljesen eltérő jellege miatt a számszerű eredmények a hazai viszonyokra nem vonatkoztathatók, de a mintaszerű vizsgálatok módszereit és tapasztalatait annál inkább alkalmazhatjuk hasonló jellegű hazai vizsgálatoknál. A kísérletek első csoportja a növényzet párologtatásának meghatározásával foglalkozott. A rendszeres csapadékmérést és a folyamatos vízhozamészlelést íróműszerekkel évekkel az erdőirtás előtt megkezdték úgy, hogy a csapadék és lefolyás közötti kapcsolat kellő pontossággal megállapítható volt. Ügyszintén meghatározták az egyes vízgyűjtők lefolyási adatainak kapcsolatát is. Az irtásra kiszemelt vízgyűjtő mellett kiválasztottak egy hasonló völgyet, amelynek lefolyása és az irtásra kerülő vízgyűjtő lefolyása között igen szoros volt a kapcsolat (r = 0,99). Az így kiválasztott terület sértetlenül hagyott növényzetével az ellenőrző vízgyűjtő szerepét töltötte be. A kiválasztott két vízgyűjtőterület nagysága közelítően egyenlő (13,3, ill. 12,5 ha). Az irtás után a sarjadzó növényzetet öt ízben visszanyesték. Mivel céljuk a transzpiráció meghatározása volt, az irtásnál ügyeltek arra, hogy a talajpárolgás és a beszivárgás megváltozása ne befolyásolja az eredményeket. Ezért különös gondot fordítottak arra, hogy a talaj felszínét meg ne sértsék. A kivágott fákat