Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

2. füzet - VII. Kisebb közlemények

Az 1956. évi dunai jeges árvíz 405 Ercsinél és Rácalmás—Adony között 900 m, Apostag—Dunaegyháza között 700 m, Dunaföldvárnál 680 m, Foktő felett 850 m, Doromlás és a Siótorkolat között 1000 m, Dunaszekcsőnél 480 m, Mohácsnál 450 m széles a teljes lefolyási szelvény. A hullámterek vízemésztését nyári gátak, feltöltött utak és vasutak — pl. Mohácsnál és Dunaföldvárnál, amely utóbbi 0,75 m-t duzzasztott — vagy hullámtéri magaslatok csökkentik. Ezeken a helyeken medertorlasz és nagy vízhozam esetén igen nagy vízmagasságok keletkezhetnek. Ilyen adottságok mellett kellett a védekező szerveknek az 1956. évi árvíz rendkívülinek ígérkező, de előre meg nem állapílhaló magassága elleni védelemre felkészülniök. Rendkívülinek ígérkezett a víz, mert az Országos Vízjelző Szolgálat által március 4-én kiadott figyelmeztetés szerint az osztrák Dunáról elindult árhullám tetőzése Mohácsnál 850 cm (94%) felelt volt várható. Előre nem volt megállapítható a víz magassága, mert az időjárás további alakulása és a jég mozgása ismeretlen tényezők. Rendkívüli vízmagasságok esetén a gátvédelem két külön feladatot rejt magában. Védekezni kell a) a gátak magasságát meghágó vízállás esetén az átomlés és elmosás, és b) a rendkívüli vízmagasságból származó rendkívüli víznyomásnövekedés okozta töltésálázás és elmosás, valamint buzgárosodás és talajtörés ellen. Az első elleni védekezéshez nagytömegű földmunka és szállítóeszköz, az utóbbihoz gátvédelmi eszközök és gépek, mindkettőhöz együtt nagyszámú munkás és figyelőszemélyzet, valamint jelentékeny mennyiségű anyag (zsák, rőzse) felvonultatása, ill. helyszínre szállítása szükséges. Március 4-én a dunai védekező szervek megkezdték a nyúlgátak építését mindazokon a töltésszakaszokon, ahol a kombinált mértékadó árvízszín felett a biztonsági magasság még nem volt meg. A nyúlgátakat fogatos közerővel, majd földmunka- és szállítógépekkel földből, sok helyen töltött homokzsákokkal építették. Mikor pedig a töltések az éjjel-nappali váltakozó fagyos és meleg időjárás következtében járhatatlanokká váltak, és a víz elérte a töltés koronáját, a mentett oldali koronaélről karos munkával folytatták az építést. A nyúlgátak sok helyen — különösen ott, ahol a töltés koronája burkolt közút volt, tehát szállítógépekkel gyors és nagytömegű munka volt végrehajtható, mint pl. Dunavecsénél, Mohács város belsőségében, vagy Hercegszántónál -— a legnagyobb veszélyben is sikeres védelmet adtak. Dunavecsénél ezen a jól és gyorsan megépített nyúlgáton múlott, hogy a katasztrófa nem a Duna—Tisza közének felső részén következett be, hanem csak a déli részén, és így "az elöntött terület és károsodás lényegesen kisebb lett (3. kép). Igen sok helyen a többi nyúlgát is megvédhető volt, és nem következett be szakadás, a dombori torlasz alatt azonban majdnem a gátak egész hosszában elérte vagy meyhaladta a koronát a víz, sok helyen a nyúlgátak tetején ömlőit át, amit még hullámverés és a jég kitörése is súlyosbított. Ezzel a védelem sok helyen lehetetlenné vált. A második ellen, a töltés belső elmosása és a talajtörés ellen, a védekezésnek — a jeges árvizeknél szokatlan módon — igen nagy veszély elhárítására kellett felkészülnie. Ha a gátakon elháríthatatlan átömlés nem lett volna, akkor is kétséges lett volna a gátak megvédése. A gátszakadások egyrésze ebből az okból keletkezett. 2*