Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

2. füzet - VII. Kisebb közlemények

404 Ihrig Dénes lett volna gondoskodni. Ebben az állandóan összefüggő jégtömegben azonban sem a bombáknak, sem a robbantásoknak hatása nem érvényesülhetett. Jugoszláviában több helyen végeztek robbantásokat, így a Kazán-szoros felett és a Vukovártól a magyar határig terjedő részen. Magyar szempontból a legfontosabb a Drávatorok feletti jég rombolása lett volna, erre azonban elég későn, csak március 14—16-a táján került sor. A jégrombolások, amelyeket a magyar—jugoszláv határ felett végeztünk, ezúttal is megerősítették azt a véleményt, hogy robbantásokkal vagy bombázásokkal csak a jégdugóknál lehet sikeresen beavatkozni, olt, ahol a jégborította szakasz alatt sík víz van, tehát a megbontott jég továbbúszhatik. 4. A gátak védelme A dunamenti árvédelmi töltések magasságát és méreteit az 1897. és 1899. évi jégmentes árvizek után állapították meg, az emiitett két árvizet vették mértékadónak. Ezekhez a vízszínekhez viszonyítva a pozsony—budapesti szakaszon 4 m koronaszélesség mellett 1,5, illetőleg 1,0 m, a budapest—bajai szakaszon ugyancsak 4 m koronaszélesség mellett 1,0 m, és a baja—újvidéki szakaszon 5 m koronaszélesség mellett 1,0 m biztonsági magassággal egyszerű trapéz — vagy padkás trapéz — szelvényt állapítottak meg, mint szabványszelvényt. A Budapest jeletti szakaszon a töltések általában a fentieknek megfelelően épültek, míg az 1954. évi árvíz élesen meg nem mutatta a Gönyű feletti duna medernek és ezzel együtt a vízszínnek emelkedését. Itt most új mértékadó átvízszínt kellett megállapítani, és 1954 után ennek megfelelően indult meg a töltések megerősítése. A Budapest alatti szakaszon Bajáig az 1876., 1895., 1940., 1941. és 1945. évi tényleges jeges árvízszínek a mértékadónak elfogadott 1897. évi árvízszínt sok helyen lényegesen, •— 1—1 m-rel is, — felülhaladták. Az észlelt jeges árvízszínek alapján itt is új, — kombinált — mértékadó árvízszínt állapítottak meg, amelyhez 1,0 m biztonsági magasság adta volna meg a töltés előírt magasságát. Baja alatt a jeges árvizek eddig még lényegesen sohasem haladták meg a mértékadó 1897. évi, illetőleg az ennél valamivel magasabb 1954. évi árvízszínt, tehát ott a töltések magassága változatlan maradt. Az 1956. évi márciusi árvíz előtt a Baja feletti Dunán az említett új mértékadó jeges árvízszínhez és az előírt biztonsági magassághoz képest még tekintélyes hiányosságok mutatkoztak. A dunai védvonalak mintegy 12%-án, és a betorkolló mellékvízfolyások védvonalának mintegy 8%-án teljesen hiányzott a biztonsági magasság, kisebb hiányosság sokkal nagyobb mértékben volt. Az árvíz vízállásai azonban — mint ahogy az 5. ábrán is látható — több helyen jóval felülmúlták az eddigi legmagasabb jeges vízállásokat, és — ha gátszakadások nincsenek — a becslések szerint még tovább 0,2—0,7 m-rel növekedtek volna. Ezért, utólagos megállapítás szerint, a meglevő árvédelmi gátakon a víz áttörése elkerülhetetlen volt. Emellett a múltban, mintegy másfél század alatt, kezdetleges építési móddal és nagy költséggel fokozatosan épített gátak vonalazása a jeges árvizek levezetése szempontjából sok helyen nem megfelelő. Szűk, tehát csökkent lefolyási szelvényű hullámtereken, ha a meder el van torlaszolva, a víz csak igen nagy magassággal tud lefolyni. Ilyen helyek a Budapest alatti Dunán sorozatosan vannak. Pl.