Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

2. füzet - VII. Kisebb közlemények

392 Ihrig Dénes lefolyást találni (szűk, vagy magas nyárigátakkal vagy úttöltésekkel elzárt hullámtereken) —, katasztrofális visszaduzzaszlásokat okoznak. Az 1. ábra a legnagyobb jégmentes árvíz magasságához viszonyítva mutatja be az utolsó 100 év legnagyobb jeges árvizeinek magasságát és évszámát, és megadja hogy hány ízben lépte túl a jeges árvíz a legnagyobb (mértékadó) jégmentes árvíz magasságát. Ebből is látható, hogy a jeges árvizek szempontjából leginkább a Nagymaros—Mohács közötti szakasz veszedelmes, de ebből is a Budapest— Baja közötti szakasz a legveszedelmesebb, míg a Baja alatti szakaszon nagyobb mértékben csak egy ízben — 1956-ban — lépte túl a jeges árvíz a jégmentes árvíz magasságát. 2. Az I !(.")(>. évi márciusi jeges árvíz időjárási előzményei Mivel a Duna jégjárása szempontjából az időjárás alakulása döntő tényező, meg kell vizsgálnunk 1955—56 telének időjárási — csapadék és hőmérsékleti viszonyait. Itt három különböző fázist kell megkülönböztetnünk. Külön kell választani december—januárnak — a tél első két hónapjának —, februárnak — a jégtakaró kialakulásának —, és márciusnak — a jég elmenetelének — időszakát. Először az első kettőről beszélünk. a) Decembernek és januárnak — a tél első két hónapjának — időjárási jellemzői általában az átlagosnál kedvezőbbek voltak. Kedvezőek voltak a hőmérsékleti viszonyok, mert még a januári középhőmérséklet is — bár az időjárás a hó végére hidegebbre fordult — 1—3 fokkal magasabb volt a sokévi átlagnál—.különösen 1000 m magasságig. Kedvező volt a csapadék is, mert — noha mennyisége az Alpokban átlag feletti, illetőleg általában átlagos volt — jelentősebb hótakaró az említett hőmérsékleti okokból nem tudott kialakulni. 500 m magasságig csak helyenként volt hó, 1000 m-ig 10 cm-es és 1500—1700 m-ig 40—60 cm-es volt a hóréteg. December—január időjárási viszonyai tehát igen kedvezően alakultak, amiből — összehasonlítva az 1928—29. és 1941—42. évi kemény telekkel — enyhe vagy átlagos télre és átlagos vízjárásra lehetett következtetni. b) Februárnak — az 1956. évi jég kialakulása hónapjának — időjárása azonban rácáfolt erre. Az időjárás már január hó végén — 26-án — hidegre fordult, amikor is a hónap utolsó napjaiban megkezdődött a gyors- és nagymértékű lehűlés, úgy hogy 30-án Budapesten már — 11 C° volt a napi középhőmérséklet. A hideg februárban tovább erősödött. A hőmérséklet minimuma Budapesten 10-én —18,8 Baján 17-én —24,7 C°, és a napi középhőmérséklet a magyar Duna mentén az egész hónapban állandóan 0 C° alatt volt. Ugyanez jellemezte az Alpok (ahol pl. Hohenpeisenberg februári középhőmérséklete —12,4 C°), Ausztria és Dél-Bajorország — tehát a dunavölgy felső részének — februári hőmérséklet-alakulását is. A csapadék az Alpokban nem ütötte meg az átlagot, de ami hullott, az hó alakjában raktározódott. Egy-két kiugró értéket leszámítva, 500 m-ig 30—10 cm, 1000 m-ig 40—50 cm, 1500—1700 m-ig 100—200 cm hóréteg alakult ki. December—január enyhe időjárásának, valamint a februári rendkívüli hidegeknek hatása a Duna vízállásaiban és jégviszonyaiban is megmutatkozott. December és január hónap enyhe és csapadékos volta átlagos és átlag feletti vízállásokat okozott, tehát hiányoztak az alacsony téli vízállások, a januárvégi és februári nagy hidegek pedig rövidesen megindították a Duna zajlását, majd beállását.