Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

2. füzet - VII. Kisebb közlemények

390 Ihrig Dénes nősen az 1838. évi budapesti árvíz óta — az oknyomozó leírásokból jól ismerünk. [1, 2, 3, 4, 5]. Ismeretes az is, bogy a régebbi jeges árvizeknek oka nagymértékben a szabályozatlan meder volt, tehát morfológiai okoknak tulajdonítandók. Ezen 1838 óta a nagyobb vagy kisebb mértékben megindított és végrehajtott szabályozási munkákkal igyekeztek segíteni, azonban egységes, teljes és folyamatos szabályozás — részben a nagy költségek, részben az ország időszakonként bekövetkező szerencsétlen körülményei, részben pedig egy-egy nagyobb árvízcsapás utáni hosszabb, csendes időszakban az érdeklődés ellany*hulása miatt — nem készült. Az 1838. évi árvíz után a budapesti és környéki, az 1876. évi árvíz után a Budapesttől Adonyig és a Pozsonytól Komáromig terjedő szakasz jó későn végrehajtott szabályozásával igyekeztek a jéglevonulás számára kedvezőbb körülményeket biztosítani. Majd az 1891. és 1893. évi árvíz után az első világháborúig a Budapesttől Fajszig terjedő szakasz összefüggő szabályozása készült el. A szabályozás tehát a jégtorlaszokkal veszélyeztetett Dunán csak részletekben készült el, és nem teljes, több helyen a fenntartása is hiányos. A folyó beállásának késleltetésével és a meginduló jég akadálytalanabb levonulásának biztosításával sok helyen mégis segített, a jeges árvizekel azonban kiküszöbölni nem tudta. Az 1895-ben megindult dunaszabályozás után, amely az első világháborúban abbamaradt, a 30-as évekig a jég különösebb bajt nem okozott. Jégtorlaszok ekkor is keletkeztek, de a jég súlyosabb következmények nélkül vonult el. A 30-as évek után azonban a jégelvonulásból mind fokozódó veszélyességgel keletkeztek árvizek: intő példaképpen 1935-ben [6] és 1938-ban, majd katasztrofális mértékben 1940, 1941, 1945-ben, amelyeknek sorozatát most az 1956. évi márciusi jeges árvíz zárta le. Az utóbbi időben bekövetkezett jeges árvizeket vizsgálva, okaikat a helyi szabályozatlanságokon, illetőleg szabályozási hibákon túl sokkal mélyebben kell keresni. A helyes és összefüggő középvízi mederszabályozással a jégjárást meg lehet és kell könnyíteni, a helyes nagyvízi mederszabályozással, célszerű tóltésvonalazásokkal a felduzzasztott víz lefolyásának utat lehet adni, meg lehet azt könnyíteni, de az alapvető okokat, melyek a magyar Közép-Duna földrajzi és időjárási adottságaiból származnak, megszüntetni nem lehet. És éppen e ki nem küszöbölhető természeti adottságok miatt kell a jéglevonulási és vízlefolyási viszonyok javításával az elkerülhetetlen természeti okok hatását minél inkább csökkenteni. Ha az előző árvizek nem is kellő mértékben, de az 1956. évi márciusi jeges árvíz tanulmányozása élesen megmutatta — mint ahogy Lászlóffy Woldemár kielemezte és összefoglalta [7, 8] —, hogy a magyar Közép-Dunán keletkező jégtorlaszoknak és jeges árvizeknek állandó földrajzi okai vannak, amelyek mellett a jeges árvizek katasztrofális méreteit a változó időjárási tényezők kedvezőtlen alakulása és szerencsétlen találkozása dönti el. 1. A földrajzi okok között, mint állandó tényező, elsőként szerepel az, hogy a Magyar Alföld peremén folyó Dunán a Vág-, Garam- és Ipolytól a Dráváig nincsenek mellékfolyók, amelyeknek hóolvadásos nagyvize a kisesésű Dunát borító jeget megbontaná, összetörné, mint ahogy a feljebb fekvő nagyobb esésű szakaszon, vagy a Drávatorok alatt történni szokott. így a magyar síksági Dunának jegét az első nagyobb mellékfolyóig — a Dráváig -— vagy a melegre forduló idő, vagy a felülről jövő árhullámok bontják meg, és a kanyarulatokban, zátonyokon megmegakadó jeget kisebb-nagyobb torlaszokat alkotva, majd megemelve tolják mindaddig, míg az összegyűrődött és összetömörödött jég a Dráva torkolata