Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

2. füzet - VII. Kisebb közlemények

'30(5 Tőry Kálmán II. A GÁZLÓ VISZONYOK A jég mellett a gázlók akadályozzák a legnagyobb mértékben a hajóutak teljes kihasználását. A gázlók az élő vízfolyásoknak olyan hosszabb-rövidebb szakaszai, amelyeken a vízfolyás természeti adottságaiból kifolyólag a vízmélység vagy hajóútszélesség kisebb, mint amekkorára a hajóknak teljes terhelésnél szükségük lenne. Ivisvíz idején a gázlók egész sorát találjuk a Dunán is, a Tiszán is. Jellegzetes gázlós szakaszok vannak a Duna bajor, osztrák és román—bolgár szakaszán is, de talán legismertebb, mert leginkább tanulmányozott gázlós szakasz a Dévény és Gönyü közötti Felső-Duna. Nálunk a gázlók megfigyelését eleinte a Dunagözhajózási Társaság végezte, majd az első világháború után a MFTR folytatta. A hajóstársaságok megfigyelési adataikat az illetékes hajózási érdekelteken kívül közölték a vízrajzi és folyamszabályozási szervekkel is. Vízrajzi szolgálatunk — a víz- és jégjárási adatokkal együtt — rendszeresen gyűjti és 1937 óta évkönyvében is közli a gázlókra vonatkozó mérések eredményeit. A megfigyelési adatok alapján egyes folyószabályozó mérnökök, mint Schick Emil [12], Gillyén József [13] és mások, már az első világháború előtt is foglalkoztak a gázlók kérdésével. A gázlók részletesebb tanulmányozását az a felismerés tette szükségessé, hogy a Felső-Duna medre emelkedőben van, és ezzel kellett kapcsolatba hozni a gázlók alakulását is. A volt győri folyammérnöki hivatal keretében Horváth Sándor 1937-ben tanulmányt készített a Felső-Duna mederemelkedéséről, és azzal kapcsolatban tárgyalta az ottani gázlóviszonyokat is [14 ]. A tanulmány a felső-dunai gázlók 1924 — 1936 közötti állapotának változásai alapján készült. Az egyes gázlók évi állapotát derékszögű négyszögek ábrázolták, amelyeknek magassága megadta, hogy hány napon át volt elégtelen a vízmélység az egyes gázlókban, szélessége pedig azt tüntette fel, hogy átlag hány dm hiányzott a teljes terhelésű hajók részére szükséges 20 dm-hez képest. Ez az ábrázolás jól mutatja, hogy mily mértékben voltak az egyes gázlók a hajózás szempontjából hátrányosak. A győri folyammérnöki kirendeltség 1949. évi folytatólagos tanulmányaiban 21 dm-es mértékadó gázlómélységet vett alapul, és a vizsgálatokat kiterjesztette az 1936 utáni évekre is [15]. A gázlós szakasz jellemző adatait táblázatban foglalta össze és rajzokon is feltüntette (4. ábra). A gázlójelentések évi naplóiból minden gázlóra megállapítottuk a gázlómélységek tartósságát napokban, dm-enkénti fokozatokban (5. ábra). A tartóssági ábra 21 dm mélység alatti területe — Horváth Sándor meghatározása szerint — a gázló rosszasági mértékét adja dm • napokban kifejezve. IIa ezt elosztjuk a gázlós napok számával, vagyis a tartóssági ábra területét azonos alapú derékszögű négyszöggé alakítjuk át, a négyszög magassága megadja a gázló évi átlagos mélységhiányát. Az 5. ábra a Felső-Duna Gönyű feletti szakaszán 1947-ben észlelt gázlómélységek feldolgozását tünteti fel. Mivel a felsődunai gázlós szakaszon némely évben 15 helyen is előfordultak rossz gázlók, és a legkedvezőtlenebb gázlómélységek felváltva, vagy egyidejűleg több helyen is jelentkezhettek, a szakasz mindenkor legkisebb gázlómélységeinek gyakorisági és tartóssági adataival az egyes évekre kiszámított értékeket, mint az egész gázlós szakasz egységes jellemzőit kimutatásba foglaltuk (I. táblázat).