Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

2. füzet - VII. Kisebb közlemények

KISEBB KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: SZESZTAY KÁROLY A TALAJMÜVELÉS HATÁSA A HÓOLVADÁSBŐL ÉS NYÁRI ZÁPOROKBÓL SZÁRMAZÓ VIZEK LEFOLYÁSÁRA

1 551.579 Az öntözés legolcsóbb módszere a csapadékból származó vizek minél nagyobb részének visszatartása a talajban. Hegy- és dombvidéki területeken a hóolvadásből és esőből származó vizekből csak csekély hányad tározódik a talajban, nagyobb részük kihasználatlanul, felszíni lefolyás alakjában távozik, miközben még további károkat is okoz azáltal, hogy magával ragadja a finomabb talajszemcséket és a talaj pusztulására vezethet. Ezért nem közömbös annak vizsgálata, hogy milyen eszközökkel lehet a felszíni lefolyás csökkentésével növelni a talajban tározódó vizek mennyiségét. Ebből a célból a Szovjetunióban, a Dokucsajev nevét viselő Mezőgazdasági Kutató Intézet (Insztitut Zemledelija CCsP, Kamennaja Sztep, Voronezsszkaja oblaszty), kísérleteket végzett, amelyekkel, mivel a magyar viszonyokat megközelítő talaj és éghajlati viszonyok között történtek, érdemes közelebbről megismerkednünk. A vizsgálatok két kísérleti telepen folytak. Az egyiken a hóolvadásből származó tavaszi felszíni lefolyás értékét tanulmányozták különböző növénykultúrák esetén. A kísérleti táblák hossza 80 m, szélessége 3,6 m volt. A táblákat 20 — 25 cm magas sáncok határolták. A másik kísérleti telepen az esés irányában, ill. reá merőlegesen végzett őszi szántás és sáncolás hatását vizsgálták a lefolyás értékére. Itt 3 kísérleti tábla volt (hosszuk 480 m, szélességük 20 in). A táblák alján vízfelfogó csatornát alakítottak ki, és itt helyezték el az összegyűjtött víz mérésére szolgáló berendezést. A hóolvadás időszakában a felszín i lefolyás mérését két óránként végezték. A mérési adatokból meghatározták a lefolyó vízmennyiséget és a lefolyási tényezőt, valamint a hóolvadás alatt a talajba beszivárgott víz mennyiségét. A kísérletek eredményeiről az I. táblázat, ill. az 1. ábra ad áttekintést. Amint látható, a lefolyási tényező az erdőborította talajon volt a legkisebb, majd következő volt a sorrend : őszi szántás, herefiivek, legelő és őszi vetés. Az esésre keresztirányban (a szintvonalak irányában) végzett őszi szántás a vízvisszatartás igen komoly tényezője. Az esésre merőleges 20 — 25 cm magas sáncok ugyancsak eredményesen járulnak hozzá a vizek visszatartásához. Az egymástól 10 m távolságban futó sáncok nagymértékben csökkentik a felszíni lefolyást, sűrűbb sáncolással a lefolyás teljesen megszüntethető. A sáncokat ekével készítik. Az 1952. évi kísérletek szerint a sáncolt területen a talaj nedvességtartalma a hóolvadás után 468 mm volt, míg a sáncolás nélkül hagyott területen csupán 423 mm. A sáncolt terület vízkészlete tehát 45 mm-rel nagyobb volt. 1 Szuharev, I. P. : Vlijanie obrabotki pocsvü na s/.tok talüh i livnevüh vod. Pocsvovedenie. 1955. évi 4. szám, 48 — 56. oldal, :i ábrával és 3 táblázattal. 16 Vízügyi Közlemények — 9-9