Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)
2. füzet - III. Arany Sándor: Belvizek öntözésre való felhasználhatósága a tiszalöki öntözőrendszerben
210 Arany Sándor öntözésre minden további nélkül alkalmasak. A szikes belvizek viszont — amint az alábbiakban látni fogjuk — megfelelő minőségű vízzel hígítva, illetve javítva, bizonyos esetekben öntözésre alkalmassá tehetők. Sajátos jelenség, hogy valamennyi holtmederben tárolt víz — minőségétől függetlenül — magnéziás. Állandó használatuknak hatását a talajra feltétlenül tanulmányozni kell. Csak kísérleti eredmények és az ilyen vízzel üzemelés közben szerzett tapasztalatok adhatnak arra a nyílt kérdésre is választ, hogy nem kell-e a jó eredmény biztosítása érdekében a magnézium esetleges káros hatásának ellensúlyozására a víz kaleiumiónkoncentrációját növelni. Mind a holtmedrekben, mind a szikes területeken létesítendő síkvidéki tárolókban összegyűjtött belvizek minőségét folyamatosan ellenőrizni kell és a vizsgálat adatai alapján gondoskodni kell hígításukról vagy javításukról. A vízjavítás elvileg a víz kalciumtartalmának, az ún. kalciumiónkoncentrációnak a növelése. Erre a célra bármilyen oldható mészvegyület (kalciumkloridot : CaCl 2, vagypedig gipszet : CaS0 4 + 2H 20 stb.) felhasználhatunk. Az alkalmazott kalciumvegyület — amellett, hogy sok esetben egész sereg vízben oldott anyagot többékevésbé oldhatatlanná alakít át — csökkenti a lúgosságot és ezáital lehetővé teszi a kalciumiónoknak a vízben való jelenlétét. A folyamatot a következő egyenlet jellemzi : Na 2C0 3 + CaS0 4 ^ Na 2SO_, + CaC0 3 A keletkezett semleges nátriumvegyületnek (a jelen esetben glaubersónak) aránytalanul kisebb a mérgező hatása a talajra és a növényre, mint a lúgos kémhatású nátriumvegyületeké (szódabikarbónát : NaHC0 3, szóda : Na 2C0 3, nátriummetaszilikát : Na,Si0 3, nátriumaluminát: Na 3A10 3, nátriumhumát stb.). A semlegesített víz fölöslegben alkalmazott kalciumióniai egyrészt megakadályozzák a nátriumiónoknak a talajban való térfoglalását, másrészt pedig a talaj kicserélhető nátriumiónjával helyet cserélve, a szikes talajt javítják. A vízben oldott mészvegyületteí — a szükségnek megfelelően — emeljük a víz sótartalmát. Igv érthető, hogy a szikes vizek javításának egyik alapfeltétele az, hogy a szilárd maradék mennyisége kevés, literenként minden esetben jóval 500 mg alatt legyen. A sok sót tartalmazó víz, még ha a sók zöme kalciumsó is, károsan hat a talajon tenyésző növényre, amit számos példa igazol. Ezenkívül a talajban is káros változást idézhet elő. A víz javítását mindenkor ezeknek a mérlegelésével kell végezni. A belvizek és általában a szikes vizek hígítása és javítása közvetlenül az üzemeltetés előtt — az öntözésre berendezett terület, vagy pedig az elárasztásra váró rizstábla szélén — kell, hogy történjék. Csak így kerülhető el az, hogy a víz, felhígítás és javítás után, a földfalú szikes csatornákban még a területre való érkezés előtt ismét elszikesedjék. Egyik előző közleményemben [1 ] rámutattam arra, hogy az öntözővíz minőségbeli változásait gyakorlatilag 1. a szilárd maradék, 2. a szódaegyenérték, 3. a szikesedési hányados (Q) és 4. a magnéziumviszonyszám (M) értékének változása fejezi ki. Ezt most is szem előtt tartottuk. A szódaegyenérték (.s) adja meg az alapot a vízben levő szóda, vagy szódának számítható lúgos nátriumvegyületek, és egyben a semlegesítésükhöz szükséges gipsz vagy vele egyenértékű oldható mészvegyület mennyiségének kiszámításához. A szikes vizek elbírálásában tehát igen fontos alapérték. Űgy jutunk hozzá, hogy a víz lúgosságából (L) kivonjuk a Ca + Mg egyenértéket, az ún. Wartha — Pfeiffer számot (S x) : s = L-Sj
